A HCL Technologies Starschema Kft. árbevétele tavaly elérte a 7,7 milliárd forintot, a növekedés 55 százalék 2021-hez képest – közölte az informatikai társaság. Az adatelemzés és adatvizualizáció belföldi piacvezetője a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére fokozta a növekedési ütemét, a korábbi években ugyanis 20-25 százalékos emelkedéssel zárt. Mindezt azzal magyarázták, hogy […]

Oroszország ukrajnai inváziója, a fenyegető gazdasági válság, a nyugati munkaerő-felvétel befagyasztása és a folyamatos jogszabályi változások sok terhet róttak az elmúlt évben arra az iparágra, amely eddig ellenálló volt a válságokkal szemben. Immár ötödik alkalommal kerül kiadásra a No Fluff Jobs nemzetközi it-állásportál éves álláspiaci riportja, mely az álláshirdetéseken keresztül mutatja […]

Visszaállítja Donald Trump fiókját a Facebook és Instagram közösségi médiumok anyavállalata, a Meta. Nick Clegg, a Meta globális elnöke több amerikai médiumnak nyilatkozva elmondta, hogy a volt elnök esetében letelt a két éves felfüggesztés, amelyről 2021. január 7-én a washingtoni zavargásokat követően döntöttek. A cég közleménye emellett azt hangsúlyozza, hogy […]

Sikeresnek minősítette a robotsebészeti programot az Országos Onkológiai Intézet (OOI) és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főigazgatója. Polgár Csaba, az OOI főigazgatójának beszámolója szerint a program indulása óta – épp egy éve -, 463 robotasszisztált műtétet hajtottak végre a két intézetben. A Jahn Ferenc kórházban 236, zömében urológiai, az onkológián […]

Az Amazon lett a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2023-es Global 500 ranglistája alapján. A lista összeállítói szerint az Amazon márkaértéke 299,3 milliárd dollár, ami 15 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 350,3 milliárd dollárnál. A két évig listavezető Apple a második […]

Az eddigi 150 dolgozó mellé idén még 150-et, jövőre pedig 120 új alkalmazottat vesz fel a zalaegerszegi központú, call centereket üzemeltető Binax cégcsoport – közölte a cégcsoport tulajdonosa. Ott Tibor elmondta: az 1998-ban Zalaegerszegen indult és jelenleg Nagykanizsán is partnereinek telefonos ügyfélszolgálati tevékenységet végző cégcsoport hat társaságból áll. A két […]

Romániában rendhagyó megoldásként péntektől drónokkal szállítják a biológiai mintákat a nagyváradi kórházakból a megyei kórház laboratóriumába. A pénteken induló kísérleti projekt lényege, hogy a különböző nagyváradi kórházakban vett biológiai mintákat drónok viszik a szintén a városban található Bihar megyei sürgősségi kórház laboratóriumába feldolgozásra. Az Agerpres szerint Gheorghe Carp, a megyei kórház […]

A Microsoft bejelentette, hogy tízezer munkahelyet szüntet meg, mivel a vállalat felkészül a lehetséges recesszióra. Az elbocsátás, amely jóval nagyobb mértékű, mint a Microsoft tavalyi leépítései. Az alkalmazottaknak küldött üzenetben Satya Nadella vezérigazgató azt mondta, hogy az elbocsátások, amelyek a munkaerő kevesebb mint öt százalékát érintik, március végéig befejeződnek. Nadella […]

Tavaly novemberben a chipek globális értékesítése 9,2 százalékkal, 45,48 milliárd dollárra csökkent a 2021. novemberi 50,09 milliárd dollárról. A világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA szerint a tavaly októberi 46,85 milliárd dollárhoz képest novemberben az eladások 2,9 százalékkal estek vissza. A globális félvezetőeladások elsősorban a piaci ciklikusság és […]

A csúcsokat döntő 2021-es év után negatív rekordot hozott a 2022-es év a digitális pénzügyek piacán: egy év alatt értéke közel a felét vesztette el a tőzsdén jegyzett fintech cégek teljesítményét mérő index 56 cége. A Fintech.hu és a Gibraltárban bejegyzett Peak Card Services Limited közös kiadványa szerint a legnagyobb […]