Okos: közösségi oldalon árulta a dohánytermékeket

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai figyelemmel kísérik az interneten megjelenő hirdetéseket is. Egy győri magánszemély egy közösségi oldal zárt csoportjában reklámozott dohánytermékeket. Az adóellenőrök telefonon vették fel a kapcsolatot a hirdetővel, aki készségesen fogadta a rendelést. A megbeszélt időpontban egy bevásárlóközpont parkolójában találkoztak, ahol a revizorok 27 ezer forintot fizettek a két karton HEETS dohánytermékért. Az eladó nem adott nyugtát a vásárlásról és bemutatkozás után kiderült, hogy az értékesítést adószám nélkül végezte. A próbavásárlást követően a közelben várakozó pénzügyőrök is bekapcsolódtak az ellenőrzésbe. Átvizsgálták az eladó gépkocsiját, amelyben további három karton lila színű („Purple Wave”), illetve három karton zöld színű („Green Zing”) HEETS ukrán zárjegyes dohányterméket találtak.

Az ellenőrzött személy elmondta, hogy az árut a keleti határ mellől rendelte és egy csomagküldő cégen keresztül jutott el hozzá. Elismerte, hogy nem először végzett illegális értékesítést. A termékeket annak ellenére árusította, hogy tudta, azok kizárólag dohányboltban forgalmazhatók. A HEETS típusú termékek Magyarországon is egyre népszerűbbek. Ez a típus új dohánytermék-kategóriának minősül és nem kell rá zárjegy. Kiskereskedelmi értékesítése kizárólag a Nemzeti Dohányboltokban lehetséges. A pénzügyőrök a dohányárut lefoglalták, az eljárás még folyamatban van. Az elkövető a feltárt jogsértés miatt jövedéki bírságra, illetve az adószám nélküli kereskedelmi tevékenységért akár egymillió forint mulasztási bírságra is számíthat. A dohánytörvény alapján pedig ötmillió forinttól ötszázmillió forintig terjedő bírsággal sújtható, aki dohányterméket jogosultság vagy engedély nélkül üzletszerűen értékesít.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Ez érthetetlen: már megint többszázmillióval támogatjuk az NNG-t

vas jan 26 , 2020
Az elektromos autózás felhőalapú elemző-támogató navigációs rendszerét dolgozzák ki a magyarországi székhelyű NNG autóipari szoftverfejlesztő cég kutató-fejlesztő szakemberei a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával – közölte a társaság. A közlemény szerint az átalakuló autóipar változásaira reagálva tervezik meg az egyre szélesebb körben terjedő elektromos autókba szánt navigációs rendszereket. […]
Az NNG Szoftverfejlesztő és Kereskedelmi Kft. eredményei (Forrás: nyilvános cégadatok, minuszos.hu gyűjtés.)