Csaknem megháromszorozza létszámát a Binax cégcsoport

callcenterAz eddigi 150 dolgozó mellé idén még 150-et, jövőre pedig 120 új alkalmazottat vesz fel a zalaegerszegi központú, call centereket üzemeltető Binax cégcsoport – közölte a cégcsoport tulajdonosa.

Ott Tibor elmondta: az 1998-ban Zalaegerszegen indult és jelenleg Nagykanizsán is partnereinek telefonos ügyfélszolgálati tevékenységet végző cégcsoport hat társaságból áll. A két zalai városban ügyfélszolgálati tevékenységgel, piaci és közvélemény-kutatással, valamint értékesítési kampányok támogatásával foglalkoznak. Tevékenységükhöz elengedhetetlen a kiemelkedő szintű informatikai és energetikai háttér, hogy munkaidőben 99,99 százalékos biztonsággal foglalkozzanak ügyfeleik kiszolgálásával. Példaként említette, hogy az ukrajnai háború óta megnégyszereződött a kibertámadások száma, de egy esetleges infrastrukturális probléma esetén is akár tíz napig képesek a teljes rendszerüket működtetni saját energetikai erőforrásaikkal.

A cégcsoport tulajdonosa arról is beszámolt, hogy a koronavírus-járvány miatt megfogyatkoztak a partnereik, így 150 főre csökkent az alkalmazottaik száma. Túlnyomó többségében nőket alkalmaznak, akik között nagyon sok a kisgyermekes, egyedülálló, idős szüleiket gondozó, így az ő érdekükben is lehetőséget teremtettek a járvány idején az otthoni munkavégzésre. Az elmúlt év végén jelentős informatikai és ingatlanfejlesztést indítottak, illetve a munkahelyek bővítését is megkezdték. Nemrég ötven új alkalmazott állt munkába, jelenleg zajlik további félszáz munkaerő kiválasztása, de a nyár végén még újabb ötven ember felvételét tervezik, jövőre pedig még 120 dolgozóval kívánják bővíteni a létszámukat – ismertette Ott.

A nyereséggel működő cégcsoport 2021-ben mintegy 1,8 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, a tavalyi évet pedig várhatóan 2,2-2,5 milliárd forint közötti bevétellel zárják. A vállalatcsoport 2023-ra hárommilliárd forint körüli árbevételt tervez, fejlesztéseit saját forrásból hajtja végre.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az Amazon a legértékesebb márka a világon

pén jan 20 , 2023
ShareTweetPinShare Az Amazon lett a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2023-es Global 500 ranglistája alapján. A lista összeállítói szerint az Amazon márkaértéke 299,3 milliárd dollár, ami 15 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 350,3 milliárd dollárnál. A két évig listavezető Apple a […]
Amazon

És még ez is...