Éves és havi összevetésben is estek a globális chipeladások idén februárban. A világ vezető nemzetközi chipgyártóit tömörítő szervezet, a Semiconductor Industry Association (SIA)  honlapjára felkerült adatok szerint februárban a globális eladások éves összevetésben tizennégy éve a legnagyobb mértékben, 20,7 százalékkal, 39,7 milliárd dollárra estek az egy évvel korábbi ötvenmilliárd dollárról. […]

A családi vállalkozások a Covid-19-világjárványt követően talpra álltak: globális szinten 71 százalékuk realizált növekedést az értékesítésben, 43 százalékuk pedig két számjegyű gyarapodásról számolt be az előző pénzügyi évben. 77 százalék a következő két év eredményeit illetően is bizakodó. A makrogazdasági kihívások világszerte hatással vannak a szervezetekre, a családi kézben lévő […]

A bankszámlacsomagok tudatos megválasztásával jelentősen csökkenthetők a számlavezetési költségek, évente akár több ezer forintot is megtakaríthatnak az ügyfelek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleménye szerint a jegybank folyamatosan nyomon követi és elemzi a banki ügyfelek által fizetett pénzforgalmi díjak alakulását. Az MNB 2021-es díjkimutatások adatainak felhasználásával készített tájékoztatót, eszerint jelentős […]

Vodafone részvényekre cserélte Yettel-Cetin részesedését a 4ig csoport. Az ügylettel 70,5 százalékra növelte tulajdonát a Vodafone Magyarországban a 4iG. Az Antenna Hungária Zrt. részvénycsere útján megszerezte a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-től a Vodafone Magyarország alaptőkéjének 19,5 százalékát megtestesítő 35.476.749 darab, egyenként 500 forint névértékű, „A” sorozatú törzsrészvényeit – tette közzé […]

Nagyon népszerűek az okostelefonos fizetési megoldások, 2022-ben az egy évvel korábbinak a többszörösére nőtt a tranzakciók száma és az azokhoz köthető forgalom. A K&H Bank közleménye szerint a pénzintézet lakossági ügyfelei a Google Pay, Apple Pay, Garmin Pay és Xiaomi Pay fizetési lehetőségekkel az egy évvel korábbihoz képest 250 százalékkal […]

Éves és havi összevetésben is estek a globális chipeladások idén januárban. A világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA honlapjára felkerült adatok szerint a globális eladások éves összevetésben 18,5 százalékkal, 41,33 milliárd dollárra estek. Tavaly decemberrel összevetve a januári eladások 5,2 százalékkal csökkentek. Az amerikai kontinensen januárban 12,4 százalékkal, […]

A magyar vállalatok innovációs aktivitása egyre jobban elmarad a szükségestől és az európai átlagtól, ami enyhén szólva sem ad okot az örömre. Az EU az elmúlt év második felében publikálta innovációs eredményeket, amely minden tekintetben egybecseng a K&H innovációs index mögött meghúzódó felmérés eredményeivel. Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője […]

A Magyar Telekom Nyrt. 2022. évi konszolidált árbevétele éves összehasonlításban 7,8 százalékkal 746,7 milliárd forintra nőtt – közölte a társaság. A Deutsch Telekom leányvállalatának adózott nyeresége 6,7 százalékkal 67,1 milliárd forintra emelkedett tavaly. A tavalyi negyedik negyedévben az árbevétel 3,6 százalékkal, 199,2 milliárd forintra nőtt, a nyereség viszont hét százalékkal, […]

A műszaki elektronikai fogyasztási cikkek globális piaca 2022-ben kihívásokkal teli időszakot élt meg. Az év utolsó negyedéve jóval elmaradt a 2021-es szinttől, és ennek következtében a teljes éves forgalom kilenc százalékkal maradt el 2021-hez képest. A szektorok világszintű visszaesése eltérő mértékű volt. A legnagyobb csökkenést a szórakoztató elektronikai termékek szenvedték […]

Rekordalacsony szintre süllyedt az Antarktisz körüli tengeri jég felülete, a tudósok még sohasem láttak ilyen szélsőséges helyzetet – írta a The Guardian. A jég kiterjedése várhatóan még tovább csökken, mielőtt az idei nyári olvadási szezon véget ér. Az éghajlatváltozás hatása az északi sarkvidéki tengeri jég olvadásában egyértelműen kimutatható az 1979-ig […]