Szlovákiában tavaly 3,4 százalékkal visszaesett a vezetékes és a mobiltelefonok forgalma. A három nagy mobilszolgáltató (Orange, T-Com és a Telefonica), továbbá az alternatív szolgáltatók együttes forgalma 2,037 milliárd eurót tett ki, míg 2010-ben az összforgalom 2,108 milliárd euró volt – közölte tegnap Pavol Lančarič, az Orange Slovensko vezérigazgatója a pozsonyi Új Szóval. Az ügyfelek száma ugyan nőtt, azonban tekintettel a gazdasági válságra, kevesebbet telefonálnak, ráadásul a tarifák is fokozatosan csökkennek. A mobiltelefonok használatából származó bevételek részaránya már második éve csökken, a vezetékes telefonok használatából származó forgalom aránya tavaly már csupán 11 százalék volt, viszont az internet részesedése lépésről lépésre erősödik – mondta Lančarič.
Next Post
IVSZ-SZTNH együttműködés
hét márc 12 , 2012
Együttműködési megállapodást írt alá a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SzTNH) és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), amelynek értelmében a két szervezet a jövőben több kiemelt területen működik együtt. Az egyik ilyen terület a digitális tartalomszolgáltatások fejlesztése, az innováció előmozdítása – a különböző platformokon elérhető zenei, film és […]

És még ez is...
-
2015. március 12.
A Telenornál is elő lehet regisztrálni a regisztráláshoz
-
2014. január 3.
NGM: a hatósági ár jó
-
2015. február 6.
Az eMAG rájött a titokra: kényeztetni kell a vásárlót
-
2014. november 19.
Könyvekkel bővült az eMAG webáruház kínálata
-
2019. április 13.
A költészet napja az interneten