Orbán: a jövő nálunk már elkezdődött

Magyarország készen áll, sőt már hozzá is fogott, hogy a digitalizálódó világgazdaság egyik sikertörténete legyen – jelentette ki Orbán Viktor. Az esélyek jók, mert Magyarországon már szilárd alapjai vannak a digitális gazdaságnak. „Magyarország már most is egy digitális gazdaság Európa szívében, a jövő nálunk már elkezdődött, és abban bízunk, hogy Európa is teljes lendülettel ebbe az irányba fordítja majd a szekerét” – mondta a kormányfő, sürgetve egyúttal, hogy az Európai Unió végre zárja le a digitális gazdasággal kapcsolatos vitákat, és cselekedjen egységesen. Orbán szerint az elmúlt tíz év Magyarországon bebizonyította, hogy „nálunk a jövőt nemcsak meg tudják tervezni, hanem meg is tudják valósítani”. „A nyertesei akarunk lenni ennek az új, történelemformáló, izgalmas kalandnak” – hangoztatta.

Miniszterelnökként ugyanakkor azzal a kihívással is küzd – mondta -, hogy az egyre inkább digitalizálódó gazdaságban hogyan lehet olyan politikát folytatni, amelynek eredményeként a digitalizáció áldásaiban ne csak egy szűk elit és egy szűk nagyvállalati világ részesedjen, hanem mindenki. A magyar kormány ennek érdekében már elindította a Digitális Jólét Programot – közölte. „El kell juttatnunk a digitalizációt a legtávolabbi faluban élő gazdákig, a kórházakig, a kistelepülésekig, a kis- és közepes vállalkozásokig, hogy mindenki (…) nyertese legyen és ne elszenvedője a digitalizáció okozta változásoknak” – fogalmazott, megjegyezve: ha nem sikerül ilyen politikákat kialakítani, akkor a népesség egy része szembe fog fordulni a digitalizációval.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

5G: a Telenor "kitüntetett, legendás nagy öregje" ütötte ki a Digit

szo szept 14 , 2019
ShareTweetPinShareHárom mobilszolgáltató jelentkezőt – a Magyar Telekom Nyrt.-t, a Telenor Magyarország Zrt.-t és a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-t – vett árverési nyilvántartásba szeptember 13-án a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az árverési eljárás az ötödik generációs (5G) mobiltechnológia bevezetésének támogatására és a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatásokra alkalmas frekvenciák […]

És még ez is...