A bulvár rátalált a webáruházakra

KiskereskedelemAz Ecommerce Revolution első évadában a show szakértő mentorai harminc napra kézbe veszik négy webshop irányítását, hogy bemutassák, hogyan lehet sikeres -vagy sikertelen- egy webáruház.

A műsor producere Máté Krisztina, a szakmai hátteret az OptiMonk International Zrt. biztosítja. Az Ecommerce Revolution túl van a válogatón, melynek során több mint háromszáz jelentkező közül választották ki a showban szereplő vállalkozásokat, melyeknek hétről hétre a műsor honlapján, online követhetjük nyomon a fejlődését, a sikereket és a kudarcokat is. A jelentkezők között volt több milliárd forint forgalmú webáruház, és olyan is, akinek még csak ötlete volt, sőt olyan is, akinek még az sem. A showba végül négy teljesen eltérő terméket kínáló, teljesen eltérő célközönséget célzó, teljesen eltérő problémákkal küzdő webáruház került be. Közös bennük a jó termék, valamint, hogy a legalapvetőbb feladatokat már megcsinálták, ám megrekedtek egy szinten a fejlődésben, amin túl akartak lépni. „Azt szerettük volna bemutatni, hogy akár harminc napon belül is igen látványos eredményeket lehet elérni, ha a megfelelő eszközöket használjuk a megfelelő módon. Megmutatjuk, hogyan termelhetnek a webáruházak sokkal több pénzt, hiszen ez kőkemény üzlet! De nemcsak a sikerekről számolunk be, hanem arról is, hogy ha egy kampány elbukott és nem hozta az eredményeket, hiszen a hibákból legalább annyit tanulhatunk, mint a sikerekből” – mondta Zilahi Krisztián az Ecommerce Revolution házigazdája, online marketing szakértő.

Az üzleti valóságshow hétfőnként jelentkezik új epizódokkal. Az egyes részek a vásárlási folyamat kritikus szakaszaiba adnak betekintést a résztvevő webshopok problémáinak bemutatásával. Ezután a szakértők és a résztvevők együtt leülnek, és közösen átbeszélik a tervezett kampányokat és feladatokat, amit megvalósítás követ. Az epizódok között, hétköznaponként, Zilahi részletesebben is bemutatja a műsorban megismert digitális ügyfélélmény optimalizációs módszereket. Ezzel mélyebb tudás megszerzésére is lehetőség nyílik az érdeklődőknek. Az Ecommerce Revolution első évada október elején indult és november 9-én fejeződik be. A szervezők a tapasztalatok értékelése után döntenek a folytatásról. Az online üzleti valóságshow honlapja a https://ecommercerevolution.hu címen érhető el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Új pozícióban Bóka, a Magyar Telekom egyik oszlopa

sze okt 28 , 2020
Agilis működésre áll át novembertől a Magyar Telekom egyik legnagyobb létszámú szervezeti egysége, a hálózatok tervezéséért, fejlesztéséért és üzemeltetéséért felelős műszaki terület. A terület átalakításának célja, hogy a folyamatok és a szervezet egyszerűsítésének köszönhetően a társaság megőrizhesse technológiai vezető pozícióját és rugalmasabban reagálhasson az ügyfelek igényeire. A Platform&Core Services Tribe […]
Bóka László Magyer Telekom Platform&Core Services Tribe

És még ez is...