Málusz Brigád: a be nem vált recept szerint folytatná a kuponos cég

A Skoopy Kft. 2018-19-es eredményei: a forgalom enyhén, az eredmény durván csökkent.Áprilisban csődvédelmet kért a Bónusz Brigád (pontosabban a Skoopy Kft.), hogy áthidalja fizetési nehézségeit. Az egyébként sem túl nyugodt kedélyeket a partnereknek küldött új szerződéstervezet is borzolja — írja a hvg.hu.

A Bónusz Brigádnak fizetési nehézségei adódtak, emiatt a cég csődvédelmet kért. A kuponos cég tájékoztatása szerint az ügyben közel száz partnerük érintett. Közülük többen már akkor feszültek voltak, amikor kiderült: a cég csúszik a kifizetésekkel. A helyzet pedig az elmúlt hetekben még rosszabb lett, a kijárási korlátozások megszüntetésével ugyanis előkerültek azok a vevők, akik még a csődeljárás előtt vásárolták meg a kuponjaikat, és most váltanák be. Fokozta a paprikás hangulatot, hogy a partnerek egy része a napokban levelet kapott, amelyben egy újabb szerződés megkötésére kérik őket. Az új szerződéssel kapcsolatban arra jutottak, hogy az nem tartalmaz semmilyen lényegi módosítást az ügylet eddigi kereteihez képest, sőt van, akinél az új szerződés a 15, illetve 8 munkanapos fizetési határidőt harminc napra módosítaná. Tehát van, akiknek még rosszabb is lenne az új, mint a régi — jelentette ki Madocsai Kinga, a SimpLEGAL Madocsai Ügyvédi Iroda ügyvédje, aki több Bónusz Brigád partnert képvisel. Mint mondta, a szerződéstervezetet nem kell aláírni, hiszen a kifizetéseknek, a csődeljárás alatti működési költségek folyósításának nem feltétele új szerződés megkötése vagy korábbi szerződés módosítása. A legközelebbi érdemi kezdeményezésnek a cég részéről egy jóval előremutatóbb, életképesebb és a jelenlegi üzleti modell újragondolásával is számoló javaslatnak kell lennie ahhoz, hogy ne veszítse el a partnerei üzleti bizalmát és működőképes maradjon” – szögezte le Madocsai.

Ma, június 3-án lejár az a harminc napos időszak a csődeljárásban, amely rendelkezésére áll a kifizetetlen vállalkozóknak arra, hogy bejelentsék a fennálló követeléseiket a vagyonfelügyelőnek és az adósnak. Akik határidőn belül nem jelentették be a hitelezői igényüket, azokra nemcsak a csődegyezség hatálya nem fog kiterjedni, de később sem fogják tudni behajtani a követelésüket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Mostantól követheted a vér útját

csü jún 4 , 2020
Megújult az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) honlapja. Az OVSZ közleményében azt írta, hogy a véradók és az érdeklődők igényeinek megfelelően kialakított honlap számos új tartalommal bővült. A látogatók egyebek között végig követhetik a vér útját a véradástól egészen a vérkészítmények felhasználásáig. Mindezt videó formájában, az öt részes Vér útja kisfilm-sorozaton […]

Friss, ropogós