Lehet-e döntő bizonyíték az IP-cím?

 

Az Egyesült Államokban bírósági eljárás keretében fogják vizsgálni, elegendő-e a szerzői jogi jogsértéssel gyanúsított internetezők azonosítására az IP-cím. Az eljárás megkérdőjelezheti a korábbi gyakorlatot, amely ezen adattal azonosította a jogsértőket. Az Egyesült Államokban bevett gyakorlat, hogy a szerzői jogi jogosultak az IP-címek alapján kérik a feltételezett jogsértők azonosítását a bíróságtól, majd a személyes adatok kézhezvételét követően ezekkel peren kívül egyeznek meg a fájlcserélő hálózatokon történő illegális letöltések kompenzálásáról. A bírósághoz benyújtott kérelmek rendszerint jogsértők tömegének azonosítását kérik. A Malibu Media filmgyártó hasonló elven igyekszik szerzői jogait érvényesíteni. A cég jogi képviselői idén már 349 keresetet adtak be a bíróságra a tartalmaikat jogsértő módon megosztó internetezők azonosítása érdekében. Az ügyek többségét bíróságon kívül rendezték, ám a letöltéssel gyanúsított internetezők közül öten bírósághoz fordultak, kétségbe vonva a bizonyítékok elegendőségét. A BBC News beszámolója szerint a keresetet elbíráló bíró álláspontja szerint valóban szükségszerű annak bírósági vizsgálata, hogy az IP-cím elegendő bizonyíték-e a jogsértők azonosításához. A panaszosok szerint ugyanis nem egyértelmű, hogy az internetkapcsolat előfizetője, vagyis az a személy, akit az IP-cím azonosít, azonos azzal, aki a szerzői jog által védett tartalmat fájlcserélő rendszer használatával illegálisan letöltötte. Mivel az IP-cím gyakran egy hálózatra vonatkozik, s nem egy-egy eszközre, ezért a letöltő személye kétségbe vonható, ráadásul, ha a hálózat nem biztonságos, a szomszéd, de akár egy járókelő is használhatja jogsértő célokra — írja a hamisitasellen.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.