Az Anonymous megtámadta Törökországot

anonymousNagyszabású kibertámadás zajlik hétfő óta a törökországi webszerverek ellen, jelentősen lelassítva egyebek közt a banki szolgáltatásokat — írja az MTI. A “.tr” doménnevet használó internetes címek – köztük a török minisztériumok, a hadsereg, a bankok és számos kereskedelmi cég honlapjának – kezelésével megbízott nem kormányzati szervezet, a Nic.tr közleményben tudatta, hogy a támadást külföldről szervezték meg, ám a szakértők egyelőre nem tudták megmondani, ki indította a kibertámadást.

A török sajtó szerint az Anonymous hackercsoport indította a számítógépes műveletet Törökország ellen, és állítólag azt is bejelentette, hogy támadásának hátterében “az Iszlám Államnak Törökország által nyújtott támogatás” áll. “Törökország az Iszlám Államot támogatja azzal, hogy kőolajat vásárol tőle és ellátja a sebesültjeit. (…) Ha nem szüntetik be az Iszlám Államnak nyújtott támogatást, további számítógépes támadásokat indítunk Törökország ellen” — áll az Anonymous közleményében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.