Meghirdette internetes vetélkedőjét középiskolásoknak a Nemzeti Színház; a Nemzetiszínháztörténeti (így egybe írva) vetélkedő elnevezésű megmérettetésre az idén is 10. és 11. osztályos tanulókból álló négyfős csapatok és felkészítő tanáraik jelentkezhetnek, február 28-ig. A vetélkedő négyfordulós, az első három forduló feladatait az interneten keresztül kell beadni, a negyedik forduló a legjobb négy csapat részvételével a Nemzeti Színházban zajlik júniusban. Az idei vetélkedő vezető témája Vörösmarty Mihály műve, a Csongor és Tünde.
A feladatok a Nemzeti Színház történetével kapcsolatosak, előtérbe helyezve a Csongor és Tünde-előadásokat. A feladatok megoldása egyszerre igényel színháztörténeti kutatást, valamint kreativitást és informatikai eszközök (szövegszerkesztés, prezentáció készítés, videókészítés, képszerkesztők vagy a Facebook) használatát. A győztes csapatok táblagépeket, könyvutalványokat, színházbérleteket nyerhetnek, az első helyezett csapat iskolájába pedig egy tanítási napra „kitelepül” a Nemzeti Színház próbákkal, a színészek focicsapatával, smink- és fodrászbemutatókkal, előadásokkal, valamint rendhagyó irodalom órákkal — írja az MTI.