GVH: megtéveszthette az ingatlan.com a fogyasztóit

Gazdasági VersenyhivatalA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az egyik legnagyobb magyarországi ingatlanhirdetési portált üzemeltető Ingatlan.com Zrt.-vel szemben, mert vélhetően jelentős információkat hallgat el a hirdetési csomagok tartalmával kapcsolatban, így megtévesztheti a fogyasztókat – közölte a versenyhatóság. A versenyhivatal tájékoztatása szerint a portál különböző árú hirdetési csomagokat kínál magánhirdetőknek és ingatlanirodáknak. A magánhirdetők fizetős hirdetési csomagjaihoz járó, illetve az általuk extra szolgáltatásként is vásárolható hirdetéskiemelés egy speciális kreditrendszer alapján történik, amelynek fontos jellemzőit azonban az üzemeltető vélhetően elhallgatja a fogyasztók elől – jelezte a GVH. A magánhirdetők így feltehetően nem kapnak megfelelő információt sem magáról a kreditrendszer létéről, sem a csomag díjáért jóváírt kreditek mennyiségéről, illetve arról, hogy ezek voltaképpen hogyan befolyásolják a hirdetésmegjelenési sorrendet. A fogyasztók továbbá valószínűleg nem kapnak megfelelő tájékoztatást arról a tényről, hogy az oldalon szintén hirdető ingatlanirodák a kizárólag számukra elérhető licitlehetőség révén célzottan a fogyasztók hirdetései elé pozicionálhatják a sajátjaikat – közölte a versenyhivatal.

A GVH közleményében hangsúlyozta: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Fehér törpe körül is lehet élhető bolygó

szo febr 12 , 2022
Egy haldokló nap, vagyis egy “fehér törpe” közelében létezhet egy bolygó, melyen lehetséges az élet egy új kutatás szerint. Ha az eredmények megerősítik, ez lenne az első, az élethez szükséges feltételekkel rendelkező planéta egy fehér törpe közelében – írta a Royal Astronomical Society havi közleménye alapján a BBC. A kutatást […]
fehér törpe

Friss, ropogós