Mobiltelefonra letölthető elektronikus építési naplót fejlesztett a Lechner Tudásközpont, az alkalmazással a felhasználók okostelefonon vihetnek fel napi jelentéseket és eseti bejegyzéseket a kivitelezés helyszínén, a megrendelők pedig saját készülékükön bármikor nyomon követhetik az építkezés fázisait – közölte a fejlesztő az MTI-vel. Az építésügyi fejlesztés a hagyományos e-építési naplóval szinkronban működik, […]

1

Csupán két héttel a bevezetése után világszerte több mint egymillió ember töltötte le a Sea Hero Quest (A tenger hőse) mobil játékot, amelyet a Deutsche Telekom Csoport a kutatás és akadémiai területen tevékenykedő partnereivel együttműködve fejlesztett a  demenciakutatás előmozdítására. A globális számhoz a magyarok kiemelkedő arányban, több mint hetvenezer letöltéssel […]

Az Ericsson ConsumerLab felmérése szerint a magyar fogyasztók olyannyira magukévá tették a digitális életstílust, hogy úgy tűnik, a piac nem is képes lépést tartani az elvárásaikkal. Bár a magyar fogyasztók a különféle szolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettségének mértéke csaknem azonos a Nyugat-Európában mért szintekkel, az ár/érték arányt és a támogató szolgáltatásokat illetően […]

A Sony Mobile Communications bejelentette az Xperia X széria következő tagját, a szelfikamerák mesterét, az Xperia XA Ultra okostelefont. Ez a középkategóriás telefon szinte minden igényednek megfelel, 6” kijelzőjével, 16 megapixeles előlapi kamerájával, kedvezőtlen fényviszonyokra specializálódott képérzékelőjével, akár két napos akkumulátor üzemidővel és stílusos, vékony formatervezésével, és keret nélküli kijelzőjével. […]

Már Magyarországon is elérhető az LG X screen okostelefon a vállalat partnereinek kínálatában. Az új X-sorozat tagja, az LG X screen a kiváló kamerát, az Always-on funkcióval rendelkező másodlagos kijelzőt, valamint a prémium kialakítást egyesíti — ráadásul mindezt olcsón. Az LG X screen okostelefon az Always-on funkcióval rendelkező másodlagos kijelzővel […]

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának szervezésében néhány napja rendezett Falling Walls Lab Budapest rendezvényen 15 fiatal diák, kutató, illetve szakember mutatta be innovatív ötletét. A nemzetközi Falling Walls Lab hazai előválogatóján a legjobbnak ítélt három fejlesztés, egy paralízises betegeket segítő mobilalkalmazás, egy hosszan eltartható zöldségfelvágott […]

Az új Galaxy S7 és S7 edge európai felhasználói korlátozott ideig egyedi áron vásárolhatják meg az Oculus-szal fejlesztett Samsung Gear VR headsetet, és ezzel együtt ingyenesen juthatnak hozzá az Oculus Store-ba feltöltött exkluzív prémium játékokhoz és élményekhez. A csomag tartalmazza az Oculus Store legnépszerűbb fizetős tartalmait, így az Anshar Wars […]

Idén már a legtöbb balatoni strandon elfogadják a mobiltelefonon vásárolt jegy felmutatását a belépéskor. Az ingyenesen letölthető, szolgáltató független Simple alkalmazással bárhonnan, bármikor megvásárolható a strandjegy, több helyen a belépéskor a pénztárnál való sorban állás helyett csak az okostelefont kell felmutatni. Az alkalmazásban vásárolt jegyeket jelenleg tizenegy fizetős balatoni strandon, a […]

Nemzetközi elismerésben részesült a Telenor Okostelefon Akadémia a marketingszektor fontos seregszemléjeként számon tartott Global Brand Excellence Awardon, amely idén 25. alkalommal díjazta a világ vezető márkáinak előremutató aktivitásait. Az Okostelefon Akadémia a Global Brand Excellence Awards versenyen Education kategóriában nyert díjat. Az elismerés előszele lehetett, hogy korábban a technológiai újságírói […]

Új, hazai fejlesztésű mobil alkalmazás segítheti az értékesítők, ügynökök és minden külső helyszínen végzett, információt és adminisztrációt igénylő szakma munkáját. A MoWoM szoftverrel a munkatársak akár saját okostelefonjukon biztonságosan hozzáférhetnek a munkájukhoz szükséges információkhoz, rendszerekhez, végül a munkavégzés eredménye azonnal rögzítésre kerülhet – mondta Tresch András a fejlesztő Quattrosoft Kft. […]