Már idén lesz ingyenes Wi-Fi a moszkvai metróban. Hírek szerint a projekt finanszirozást a befektetőknek adott reklámhelyek értékesitésével szeretnék megoldani. Számos nagyváros szolgál mintaként, Berlin, Tokió, Montreál, Boston, vagy éppen Madrid, ahol 2010-ben, a világon először, minden tömegközlekedési eszközön van elérhetőség. Moszkvában 185 metroállomás felszereléét tervezik, ami a tervek szerint közel 165 […]

1

  Internetes tartalmait is térítéshez köti a jövőben a Neue Zürcher Zeitung (NZZ) – mondta el az MTI-nek adott interjúban a svájci napilap főszerkesztője. „Aki az NZZ-re kíváncsi, az megtalálja a jövőben is akár internetes, akár nyomtatott formában, de – tette hozzá Markus Spillmann – fizetnie kell a tartalomért”. Az […]

A 8 és 12 év közötti brit gyerekek 44 százaléka, míg amerikai kortársaik 37 százaléka rendszeresen használja a Facebookot annak ellenére, hogy a közösségi oldalon való regisztráció alsó korhatára 13 év – derült ki egy friss kutatásból, amelyet a Biztonságosabb Internet Nap (Safer Internet Day) keretében hoztak nyilvánosságra. Tizenkét éves korára az amerikai és a […]

Február végén felkerül a világhálóra Alan Lomax hatalmas amerikai zenei folklórgyűjteménye. A 17 ezer számot ingyenesen teszik hozzáférhetővé. Lomax a XX. század egyik legjelentősebb zenetudósa, akit Bob Dylan „misszionáriusnak” nevezett. Hírnevet szerzett a bluesénekes Huddie Leadbelly dalainak rögzítésével, a dzsesszrajongók körében pedig Jelly Roll Morton számainak felvételével. Nevéhez fűződik Muddy Waters […]

2

A Facebookon szerveződik az ACTA elleni tiltakozás. A budapesti tüntetést a szervezők február 11-ére, szombatra időzítették. A gyülekező a képviselői irodaháznál, délután négy órakor lesz. Hétfőtől péntekig, minden nap, 16:00–24:00 óra között a Sirály Presszóban (1061 Budapest, Király u. 50.) Transzparenskészítő Workshopok. A szervezők kérik, hogy vigyetek magatokkal textilt, textilfestéket, kartont, alkoholos filcet, […]

Egyre gyakoribb a kiskorúak zaklatása az interneten Csehországban, az utóbbi öt évben majdnem megtízszereződött azon gyermekek száma, akik az internetes zaklatás miatt feltárcsázták a segélyszolgálat hívószámát – közölte a Linka bezpecí segélyszolgálat, amit a prágai székhelyű gyermek-válságközpont is megerősített. „A szülők gyakran tévesen gondolják, hogy a szomszéd szobában internetező gyermekük biztonságban van. […]

Lopás bűntette miatt indított eljárást egy orvvadász ellen a rendőrség; a férfit az buktatta le, hogy az elejtett gímszarvas bikáról készült fotót az állat szétbontásával megbízott fiatalember feltette egy internetes közösségi oldalra – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Egy vadász tett bejelentést az edelényi rendőrkapitányságon a napokban arról, […]

Elfogadhatatlannak tartja a Robert Fico vezette ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodást (ACTA), mert az szerinte jogi és szociális kételyeket is felvet. Mivel az egyezmény elfogadásával vagy elutasításával kapcsolatos döntés várhatóan már csak a márciusi parlamenti választások után születhet meg, Szlovákia addig aligha ratifikálja az egyezményt. Kérdéses az ACTA […]

A hagyományos telefonvonalon szélessávú internet szolgáltatásra előfizetők száma 802 ezer, a kábelszolgáltatóké 824 ezer, az épületig, lakásig, irodáig optikai szálon nyújtott szolgáltatásé 265 ezer, összességében 2 millió 75 ezer volt decemberben – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel. A szélessávú internet-hozzáférés esetében – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve […]

Az Európai Bizottság (EB) adatvédelmi munkacsoportja − amely az EU tagországainak adatvédelmi biztosaiból áll − felszólította a Google-t: állítsa le a személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályok megváltoztatását. A Google január végén ismertetett tervei szerint megszüntetik a többtucatnyi szolgáltatásukra vonatkozó különböző adatkezelési szabályzatokat, és egy egységes adatvédelmi szabályzattal helyettesítik azt. Az EB […]