Információtechnológia céget alapít a Románia legnagyobb pénzintézetének számító Banca Transilvania, amely elsősorban saját maga számára akar informatikai technológiát megtervezni és kivitelezni az új cég révén. A Code Crafters elnevezésű cég kezdetben 20 alkalmazottal indul, és a tervek szerint az év végéig várhatóan háromszor több személyt foglalkoztat. Első lépésként a Banca […]

Jobban kellene védekezni a külföldi beavatkozás és a félretájékoztatás ellen, a megfelelő szabályozás és tudatosítás hiányában ugyanis az Európai Unió (EU) kiszolgáltatott a demokráciát veszélyeztető, ártó szándékú külföldi kísérleteknek – olvasható az Európai Parlament (EP) jelentésében. Az EU demokratikus folyamataiba történő külföldi beavatkozással foglalkozó, 552 szavazattal, 81 ellenében és 60 […]

A közép- és nagyvállalati ügyfelek után már a Yettel lakossági és kisvállalati ügyfeleinek is elérhető a virtuális SIM-kártya – közölte a mobilszolgáltató. Az eSIM segítségével hosszú távon teljesen kiküszöbölhető a klasszikus SIM-kártyákkal járó műanyaghulladék keletkezése, kényelmesebbé teszi a mobilhasználatot, és emellett egyéb eszközök is kaphatnak így közvetlen mobilinternet-hozzáférést. Az új […]

Az Alphabet Inc. leánycége, a Google LLC 5,4 milliárd dollárért megvásárolja az amerikai Mandiant Inc. kiberbiztonsági vállalatot. A Google részvényenként 23 dollárt fizet a Mandiant részvényeseinek. A Mandiant a Google felhőtechnológiai részlegének részévé válik. Az ügylet várhatóan az év végéig zárul le, a hatósági jóváhagyás függvényében. Értékét tekintve ez lesz […]

Honlapot hozott létre a Szent János kórház János Online Akadémia elnevezéssel, az oldalon mindenki számára elérhető internetes tanfolyamokat indítanak. Az intézmény közleménye szerint a www.janosakademia.hu címen elérhető oldalon jelenleg négy témában találhatók tanfolyamok: szülésfelkészítés, gyakori gyermekbetegségek, a meddőség kivizsgálása, valamint a várandósság és szülés időszakában fellépő pszichés problémák témakörében nyújtanak […]

Nagyobb sebességbe kapcsol a Bosch a világszerte folyamatosan fennálló chiphiány elleni küzdelemben és tervei szerint tovább bővíti reutlingeni félvezetőgyárát. A vállalatcsoport azt tervezi, hogy 2025-ig további több mint negyedmilliárd eurót fordít új gyártóterületek, valamint a termeléshez szükséges tisztahelyiségek létesítésére. A Bosch ezzel a mobilitás és a tárgyak internete (IoT) területén […]

Márkanevet vált a 4iG csoport tulajdonába tartozó Telenor Montenegro, amely új logóval és ONE márkanévvel folytatja működését a montenegrói mobilpiacon. A márkanévváltásra nem a társaság tavaly decemberi tulajdonváltása miatt került sor, hanem mert a norvég Telenor a podgoricai székhellyel működő mobilszolgáltató 2018-as értékesítésekor egyszeri hosszabbítást követően végül 2022. március végéig […]

„Magyarország biztosítja az orosz televíziók vételét beszüntető uniós döntés végrehajtását” – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az Európai Unió Tanácsa rendeletet hozott arról, hogy egységesen, minden tagállamban felfüggeszti a Russia Today (RT) és a Sputnik médiumok adásait. A döntés indokolása szerint Oroszország folyamatos dezinformációs kampányt folytat az […]

Ideiglenesen felfüggeszti tájékoztatási tevékenységét Oroszországból a spanyol EFE hírügynökség, valamint a közszolgálati televízió és rádió (RTVE) is – közölte a két sajtóorgánum. A döntést azzal az Oroszországban elfogadott új törvénnyel indokolták, amelynek alapján akár 15 éves szabadságvesztéssel büntethetőt azok, akik a hatóságok megállapítása szerint „hamis információkat” terjesztenek az orosz haderő […]