EP: Magyarország dezinformációkat terjeszt

Európai ParlamentJobban kellene védekezni a külföldi beavatkozás és a félretájékoztatás ellen, a megfelelő szabályozás és tudatosítás hiányában ugyanis az Európai Unió (EU) kiszolgáltatott a demokráciát veszélyeztető, ártó szándékú külföldi kísérleteknek – olvasható az Európai Parlament (EP) jelentésében.

Az EU demokratikus folyamataiba történő külföldi beavatkozással foglalkozó, 552 szavazattal, 81 ellenében és 60 tartózkodás mellett elfogadott európai parlamenti jelentés felhívta a figyelmet, hogy a külföldi beavatkozás és a dezinformáció valós veszélyét illető általános tájékozatlansághoz további súlyosbító tényezőként hozzáadódnak az uniós szabályozás kiskapui és a tagállami fellépések koordinációjának elégtelensége. Az EP olyan közös, uniós stratégia kidolgozását sürgeti, amely külön szankciókat is meghatároz a külföldi beavatkozással és a dezinformációs kampányokkal kapcsolatban. A képviselők azt is szorgalmazták, hogy a civil társadalmi szervezetek is jussanak szerephez a tájékoztatásban és az általános tájékozottság javításában.

Az EP egyebek mellett célszerűnek tartaná, hogy a pluralista és független médiaszervezetek, újságírók, tényellenőrzők és kutatók részesüljenek közfinanszírozásban. Kijelentették: bizonyos európai politikai pártok tisztázzák teljes körűen az Oroszországgal ápolt „rendkívül helytelenített” politikai és gazdasági kapcsolataikat, továbbá tilalmat rendelnének el az európai politikai pártok külföldi finanszírozására. Véleményük szerint javítani kell a kiberbiztonságot, és jegyzéket kell készíteni a Pegasus megfigyelő-szoftverhez hasonlóan törvénytelenül használt eszközökről, valamint meg kell nehezíteni, hogy külföldi szereplők magas rangú köztisztviselőket foglalkoztassanak, miután azok elhagyták hivatalukat.

A jelentés Magyarországgal kapcsolatban egyebek között azt állítja, hogy a Fidesz és a Jobbik szoros kapcsolatban áll a Kremllel. A jelentést megfogalmazók kijelentették és elítélték, hogy állami szervek – például Marokkó, Szaúd-Arábia, Magyarország, Lengyelország, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek és Azerbajdzsán szervei – tömegesen és jogellenesen használták az NSO Group Pegasus nevű megfigyelő-szoftverjét állítólag újságírók, emberi jogi aktivisták és politikusok ellen. A jelentés „riasztónak tartja”, hogy Magyarország és Szerbia segíti Kínát és Oroszországot geopolitikai céljaik elérésében. Állítja és elítéli a magyar kormány döntését, hogy megnyitja a kínai Fudan Egyetem kampuszát, ugyanakkor bezárja a Közép-európai Egyetemet Budapesten. A jelentés végezetül „aggodalmát fejezi ki” amiatt, hogy – állításuk szerint – Szerbia és Magyarország szerepet játszik a környező országokra irányuló dezinformáció széles körű terjesztésében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Már látogatható a Bükki Csillagda

pén márc 11 , 2022
Már látogatható a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság legújabb attrakciója, a Bükki Csillagda csillagászati és természetismereti látogatóközpont, ahol többek között planetárium, interaktív kiállítás, naptávcső és VR-küldetések is várják a látogatókat. A Bükki Csillagda közleménye szerint az intézményben helyet kapott egy Magyarországon páratlan meteoritgyűjtemény, köztük megérinthető darabokkal, valamint holdi és marsi eredetű […]
Bükki Csillagda

És még ez is...