Saját gyártású híreik miatt büntetik az internetszolgáltatókat

kína-juan-penzTöbb kínai internetes kereskedelmi szolgáltató számíthat büntetésre online hírszolgáltatása miatt, mert a szabályokat megszegve nem hivatalos forrásból származó, hanem maguk által gyártott jelentéseket adtak ki – számoltak be hírügynökségek a kínai internetfelügyelet (CAC) legújabb intézkedéséről. Az indoklás szerint nyolc vállalat, köztük a Sina, a Sohu, a Tencent, a Baidu, az iFeng és a NetEase nevű helyi internetóriások „súlyosan megsértették” a hatályos szabályokat. A vonatkozó paragrafus szerint ugyanis e portálok „kizárólag hivatalos forrásból származó információk utánközlésére jogosultak a forrás megjelölésével, a tartalom megváltoztatása nélkül”. E szabályt, mivel betartásukat nem ellenőrizték szigorúan, az érintettek rendre megszegték, s nem ritkán nagy visszhangot kiváltó beszámolókat jelentettek meg.

A szóban forgó profitorientált kereskedelmi vállalatok közösségi média-alkalmazásaikkal, mikroblog szolgáltatásukkal százmilliókat érnek el, portáljaikon azonban hivatalosan saját hírek előállítására és terjesztésére nincs engedélyük, újságírókat, szerkesztőket sem alkalmazhatnának. A több mint hatszázmillió kínai internetező hatalmas versenyt generál a szolgáltatók körében, ezért igyekeznek olyan témákkal figyelmet kelteni, amelyek a társadalom jelentős részét mélyen érinti. Közöttük nem ritkák például a környezetszennyezéssel, élelmiszerhamisítással, vagy a rendfenntartók brutalitásával, jogsértésekkel kapcsolatos cikkek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Szenved a zeneipar, nyilván a kalózok a hibásak

csü júl 28 , 2016
Az európai uniós zeneipar csaknem 170 millió euró közvetlen bevételkiesést szenvedett el 2014-ben az illegális forrásokon keresztül elérhető tartalmak növekvő népszerűsége miatt – derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből. A mutatók szerint Magyarországon a legalacsonyabb a bevételkiesés aránya. A 170 millió euró veszteségből 57 millió […]

És még ez is...