Az Amazon a legértékesebb márka

A 2018-as márkaérték-ranglistát az Amazon vezeti, a második helyen az Apple, a harmadikon pedig a Google áll. Tavaly a listát fordított rangsorban vezette a három cég, a Google állt az élen, az Amazon a harmadik helyen. A tíz legnagyobb márkaértékű cég közül egyébként nyolc amerikai. A ranglista negyedik helyén a Samsung áll, két helyezést javítva a 2017-es rangsorhoz képest. Az ötödik helyre a Facebook lépett előre a kilencedikről. A hatodik helyre az AT&T esett vissza a negyedikről, a hetedikre pedig a Microsoft az ötödikről, míg a nyolcadikra a Verizon a hetedikről, a kilencedikre a Walmart a nyolcadikról. A lista első tíz helyezettje közé a tavalyihoz hasonlóan az idén is egyetlen kínai vállalat került be, az ICBC bank a tizedik helyre. A bank a 2017-eshez képest 24 százalékkal 59,189 milliárd dollárra növelte márkaértékét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.