Az Aldi magyarországi vállalatai az év végéig 250 új, kereskedelmi, logisztikai és informatikai munkahelyet hoznak létre Magyarországon – közölte az áruházlánc. Az Aldi informatikai társaságai képviseletében Alireza Sadeghi, az ALDI International IT Services GmbH & Co. oHG igazgatóhelyettese közölte, hogy összesen száz új munkatársat vesznek föl a következő hónapokban a magyarországi szolgálató központjaikba, így a Biatorbágyról Budapestre költöztetett iroda 120, a pécsi iroda 150 alkalmazottal működhet az év végére. A bővítést azzal indokolta, hogy a feladatok egyre gyarapodnak, a vállalatcsoport pedig elégedett a magyar alkalmazottak teljesítményével. Az itteni irodák Európa-szerte csaknem négyezer üzletnek nyújtanak informatikai támogatást, és az Aldi továbbra is hosszú távra tervez a magyar munkavállalóival – tette hozzá.
A 2018-ban 73 főt alkalmazó ALDI International IT Services Kft. egymilliárd forint forgalom mellett közel ötvenmilliós üzemi eredményt ért el. A 2019-es eredmények még nem találhatók meg az Igazságügyi Minisztérium céginformációs oldalán, pedig annak leadási határideje május végén lejárt.