Átadták a Bosch drezdai csipgyárát

chipÁtadták a németországi Drezdában a Bosch új csipgyárát, a német technológiai óriáscég történetének legnagyobb beruházását.

A német állam és az Európai Unió pénzügyi támogatásával, egymilliárd eurós (346 milliárd forint) ráfordítással felépített üzem átadó ünnepségén Angela Merkel kancellár kiemelte, hogy a mikroelektronika “kulcstechnológia”, fejlesztése erősíti Németország és az EU “szuverenitását” és csökkenti “függőségét” a világ más térségeitől. A Bosch új gyárának kapacitásáról az átadó ünnepség előtti tájékoztatón üzleti titokra hivatkozva nem közöltek adatokat. Azt viszont hangsúlyozták, hogy a 2018-ban elkezdett beruházás a tervezettnél fél évvel korábban elkészült. Az üzemben 700-an dolgoznak majd, 250-en már el is kezdték a munkát. A szakemberek 300 milliméter átmérőjű szilícium ostyákat (wafer) munkálnak meg. A csipeket a Bosch autóipari termékeihez, például a légzsákokat vagy a fedélzeti kamerát irányító berendezésekhez készítik. Ezzel kapcsolatban a tájékoztatón hangsúlyozták, hogy az autókban használt csipek gyártása az egyik legnagyobb szakmai kihívás, mert szélsőséges körülmények között, például erős rázkódás és nagyon magas vagy alacsony hőmérséklet mellett is megbízhatóan működniük kell, méghozzá a kocsi teljes élettartama alatt.

A társaság ügyvezetője, Harald Kröger rámutatott, hogy a mikroelektronika jelentősége folyamatosan növekedik az autóiparban. Mint mondta, az új autókban 1998-ban átlagosan 120 euró értékben voltak mikroelektronikai alkatrészeket. Ez az érték húsz év alatt, vagyis 2018-ig 500 euróra emelkedett, és várhatóan már 2023-ban eléri a 600 eurót.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.