Annyi a nyomtatott Szatmári Friss Újságnak

Szatmári Friss ÚjságMától nem jelenik meg nyomtatásban a Szatmári Friss Újság, a partiumi Szatmár megye egyetlen magyar nyelvű napilapja.

A lapot kiadó Friss Press Kft. vezetője, Balázsi István közleményében a súlyosbodó energiapiaci változásokkal, a folyamatosan emelkedő papír- és nyomdaipari költségekkel magyarázta a takarékossági intézkedést. A döntést nagyban befolyásolta, hogy szeptember 5-től bezárja kapuit a debreceni nyomda, ahol az újságot eddig nyomtatták, és a nyomdaváltás, valamint az október elejére már bejelentett 25 százalékos papíráremelés olyan kiadásokat körvonalazott, “amelyeket már nem lehetett bevállalni egy ötezres példányszámú napilap esetében”. A kiadóvezető hangsúlyozta: csak a nyomtatott Szatmári Friss Újság szűnik meg, az online felületen még gyorsabban és díjmentesen érhetik majd el az érdeklődők a Szatmár megyei híreket.

A nyomtatott Friss Újság megszűnését a Magyar Újságírók Erdélyi Egyesületének (MÚRE) igazgatótanácsa a romániai magyar sajtó szabadságára mért csapásként, és a szatmári magyarság anyanyelvi nyilvánossághoz, tájékozottsághoz való jogának megsértéseként értelmezte. A MÚRE állásfoglalása szerint ami az újsággal történt, az “a közösség kudarca, az érdekvédelem szégyene, mely azt üzeni: át kell gondolni, újra kell tervezni a romániai magyarság teljes médiastratégiáját”. A lap harminchárom évfolyamában csaknem tízezer lapszám jelent meg. Szatmár megye 344 ezer lakosa közül majdnem 113 ezer (34,7 százalék) vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Már megint nemzetközi klasszika-filológiai konferenciát rendeznek Szegeden

csü szept 1 , 2022
Idén kilencedszer rendezik meg Szegeden a Sapiens Ubique Civis PhD Student and Young Scholar Conference on Classics and the Reception of Antiquity elnevezésű konferenciát. A konferencia nevében szereplő rövid latin mondás, Sapiens Ubique Civis – azaz: A művelt ember az egész világon otthon van – mintegy mottó, arra kívánja felhívni […]
Szeged klasszika filologia