Már megint nemzetközi klasszika-filológiai konferenciát rendeznek Szegeden

Szeged klasszika filologiaIdén kilencedszer rendezik meg Szegeden a Sapiens Ubique Civis PhD Student and Young Scholar Conference on Classics and the Reception of Antiquity elnevezésű konferenciát.

A konferencia nevében szereplő rövid latin mondás, Sapiens Ubique Civis – azaz: A művelt ember az egész világon otthon van – mintegy mottó, arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a klasszikus ókorban gyökerező európai műveltség birtokosainak a világ minden táján otthont nyújt. A konferencia egyik fő célja, hogy a tudományterület fiatal kutatói számára fellépési és publikálási lehetőséget biztosítson a nemzetközi színtéren, illetve egy nemzetközi folyóiratban. Az előadásokból készült tanulmányok publikálására 2020 óta saját, az ELTE Eötvös József Collegiumával közösen kiadott folyóiratban biztosítanak lehetőséget, szigorú peer review elbírálás után.

Az esemény fontos célja az is, hogy a világ számos országából Szegedre érkező fiatal kutatókkal a magyar ókortudomány, a neolatin stúdiumok és ezek recepciójának kutatása mellett a várost és a Szegedi Tudományegyetemet egyaránt megismertesse és megszerettesse. – Fontos számunkra az is, hogy a Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszék ily módon is hozzájáruljon a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara hírének és ismertségének növeléséhez – fogalmazott Jászay Tamás egyetemi adjunktus.

Az idei konferencia szekcióinak témái: római irodalom, görög és római vallás, császárkori római történelem, a dicséret megjelenése a görög római irodalomban, római hadtörténet, az antikvitás utóélete, görög irodalom, görög kultúra, köztársaságkori római történelem, illetve az ókortudomány különböző aspektusai.

A konferencia külföldi résztvevői és plenáris előadói idén hazánkat is beleértve tizenhárom ország különböző egyetemeiről érkeznek: Európa egyetemein kívül (Ausztria, Bulgária, Csehország, Egyesült Királyság, Görögország, Lengyelország, Málta, Németország, Olaszország, Szerbia) Ausztráliából és az Egyesült Államokból is. A hazai ókortudományt az SZTE mellett az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Kodolányi János Egyetem valamint a Debreceni Egyetem előadói képviselik. A konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán 2022. augusztus 31 – szeptember 2. között rendezik.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A centralizált és a decentralizált szellőztető rendszerek előnyei és hátrányai

pén szept 2 , 2022
A fenntarthatóság és az energiatakarékosság követelményeinek csak a hővisszanyerős szellőztető rendszerek képesek megfelelni. Nemcsak energiatakarékosak, így csökkentik a fűtésszámlát, de kiszűrik a levegőből a káros és allergén anyagokat. Ezáltal egészséges levegőt, kellemes mikroklímát biztosítanak. A rendszer az elhasznált levegőt a szabadba engedi, miközben a kültéri friss levegőt egy hőcserélőn keresztül […]
stiebel-eltron.hu

És még ez is...