A német hatóságok szerint több tízmilliárd eurós nagyságrendű kárt okoz a német vállalkozásoknak az informatikai módszerekkel végzett ipari kémkedés. A cégek az úgynevezett informatikai ipari kémkedés miatt „legkevesebb ötvenmilliárd eurót veszítenek évente, de a teljes nemzetgazdasági kár ennél jóval nagyobb is lehet” – mondta Hans-Georg Maassen, a német alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnöke egy szerdán megjelent interjúban. A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) és a Deutsche Telekom is arra figyelmeztet, hogy egyre több német cég ellen intéznek támadást külföldi állami vagy bűnözői szervezeteknek dolgozó hackerek. A BKA szerint a nemzetközi terrorizmus figyelme mindinkább a létfontosságú, úgynevezett kritikus infrastruktúra felé fordul, és ez mutatkozik meg az informatikai bűnözésben is. A Deutsche Telekom Cyber Security Report 2013 című, kedden megjelent felmérése szerint pedig a megkérdezett vállalatok csupán 13 százalékát nem érte eddig informatikai támadás. A belső elhárításért felelős BfV vezetője szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lelepleződött titkos megfigyelési ügyeiből okulva európai hálózatokra kell átterelni a kontinens e-mailforgalmát. Ez komoly lépés lenne „az európai államok biztonsága és függetlensége felé” – mondta Maassen.
És még ez is...
-
2012. március 1.
Szükség van a gyermekekre veszélyes internetes tartalmak szűrésére
-
2024. május 6.
Nem az a kérdés, hogy titkosítani kell, hanem hogy hogyan
-
2012. május 1.
Már megint egy „ki nézi a profilomat” trükk a Facebookon
-
2013. december 4.
A Gartner szerint a Check Point az első
-
2012. május 23.
Széthúzás az Anonymousban
-
2020. január 24.
Mindenki tesztel: Micro Focus trendek 2020 VI.