mínuszos.hu

A németek elterelnék az emailforgalmat

internet

A német hatóságok szerint több tízmilliárd eurós nagyságrendű kárt okoz a német vállalkozásoknak az informatikai módszerekkel végzett ipari kémkedés. A cégek az úgynevezett informatikai ipari kémkedés miatt „legkevesebb ötvenmilliárd eurót veszítenek évente, de a teljes nemzetgazdasági kár ennél jóval nagyobb is lehet” – mondta Hans-Georg Maassen, a német alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnöke egy szerdán megjelent interjúban. A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) és a Deutsche Telekom is arra figyelmeztet, hogy egyre több német cég ellen intéznek támadást külföldi állami vagy bűnözői szervezeteknek dolgozó hackerek. A BKA szerint a nemzetközi terrorizmus figyelme mindinkább a létfontosságú, úgynevezett kritikus infrastruktúra felé fordul, és ez mutatkozik meg az informatikai bűnözésben is. A Deutsche Telekom Cyber Security Report 2013 című, kedden megjelent felmérése szerint pedig a megkérdezett vállalatok csupán 13 százalékát nem érte eddig informatikai támadás.  A belső elhárításért felelős BfV vezetője szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lelepleződött titkos megfigyelési ügyeiből okulva európai hálózatokra kell átterelni a kontinens e-mailforgalmát. Ez komoly lépés lenne „az európai államok biztonsága és függetlensége felé” – mondta Maassen.

Exit mobile version