A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke szerint szükség van a biztonságos internetezéshez szükséges információk átadására a gyermekek számára, és a kritikus tartalmak kiszűrésére is. Az új médiatörvény is ezt a törekvést támogatja, hiszen a figyelemfelkeltő korhatárkarikák használata már az internetes tartalmak esetében is előírás. Szalai Annamária elmondta: a hatóság által működtetett Internethotline weboldalra – amelyen a káros tartalmak jelenthetők be – a tavaly szeptemberi indulás óta mintegy hatezer látogató érkezett, akik összesen 532 bejelentést tettek január végéig. Ezek alapján csaknem száz esetben konkrét és sikeres intézkedés történt – mondta. Az NMHH elnöke arról is beszámolt, hogy a hatóság hamarosan elindítja médiaértés-oktató központját, ahol öt helyszínen a többi közt a hirdetések és a keresőközpontok, vagy a web2-es alkalmazások működésével és veszélyeivel ismerkedhetnek meg a fiatalok. Az interneten a gyermekeket veszélyeztető tartalmakat sorolva Szalai Annamária a többi közt a zaklatást, a megtévesztő adatok, információk közzétételét és a fenyegetést említette. Felhívta a figyelmet az EU Kids Olnine felmérés tavalyi adataira is, amely szerint a gyermekek átlagosan kilenc évesen ülnek le először az internet elé, a 9-16 évesek kétharmada pedig már rendszeresen netezik. A legfrissebb felmérések szerint Magyarországon jelenleg mintegy egymillióan használnak okostelefont, közülük 112 ezer gyermek – hívta fel a figyelmet egy újabb veszélyre az elnök, hozzátéve: a közösségi oldalakat a fiatalok 86 százaléka használja.
Next Post
Személykereső szolgáltatás indult Oroszországban
csü márc 1 , 2012
A Yandex orosz keresőrendszer a napokban új szolgáltatást kínál az internet-felhasználóknak. A szolgáltatás keretében személyekre lehet rákeresni közösségi hálózati és blogos felhasználói profiljuk alapján – írja Oroszország Hangja. A szolgáltatásn eddig 250 millió profilt címkézett a közösségi oldalakon. Oroszorszg anyácskán kívül ez a szolgáltatás – személyek keresése egyszerre több közösségi […]

És még ez is...
-
2015. január 27.
Az orosz kémprogramok már a gépedben vannak
-
2014. július 6.
Védjük a magánéletünket: títkosítsuk amit lehet
-
2019. augusztus 9.
Zsarolóvírusok már Johannesburgban vannak
-
2021. február 9.
Sose gondolnád hogyan húznak hasznot a kiberbűnözők a járványból is