KSH: uniós átlag alatt van az internetellátottság

internetAz utóbbi években csökkent ugyan a digitális szakadék Magyarország és az Európai Unió között, ám a háztartások és a cégek internetellátottsága egyelőre nem éri el az uniós átlagot – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország, 2013 című, most megjelent kiadványából. Az internet-előfizetések száma 2013 végén több mint 6,4 millió darab volt, az előző évihez képest 19 százalékos növekedésben elsősorban a dinamikusan terjedő mobilinternet játszott szerepet. Az előfizetések háromnegyede egyéni, egynegyede pedig üzleti. A tavaly 28 százalékkal bővülő mobilinternet 2013 végén már közel kétharmadát jelentette az előfizetéseknek.

A háztartások internetellátottságának növekedése évek óta töretlen, uniós összehasonlításban azonban az internet elterjedtsége Magyarországon továbbra is alacsonynak számít. Tavaly a háztartások 71 százaléka rendelkezett internet-hozzáféréssel, ez nyolc százalékponttal alacsonyabb az uniós átlagnál. A vállalkozások körében ez az arány 88 százalék, amivel ugyancsak az uniós tagállamok rangsorának vége felé vagyunk — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ingyenes mobilalkalmazással oktat a veszprémi erdőgazdaság

sze jún 18 , 2014
Okostelefonon és táblagépen működő mobilalkalmazást fejlesztett ki a Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. – közölte a társaság vezérigazgatója az MTI-vel. Tengerdi Győző szerint a fejlesztés célja, hogy a legmodernebb technikát a természet szolgálatába állítsák, és azon keresztül bemutassák a veszprémi Gulya-dombi parkerdő élővilágát és a környező látnivalókat. Az ingyenes mobilalkalmazás jól szolgálja az […]