A 10 legfontosabb it-biztonsági trend 2014-ben II.

NSAxA NetIQ Novell SUSE Magyarországi képviselet szerint a következő trendek lesznek meghatározók idén:

Magánszféra
A tavaly napvilágra került információk alapján az amerikai kormány megfigyelése kiterjed a személyes adatokra is. Az már korábban is nyilvánvaló volt, hogy az amerikai nemzetbiztonsági szervek figyelemmel kísérik azon emberek tevékenységét, akik “a nemzetbiztonság szempontjából aggályos” kijelentéseket tesznek nyilvánosan. De 2013-ban kiderült, hogy már az eddig privátnak tartott csatornákon is elkövethetünk “gondolatbűnöket” – orwelli fordulattal élve. Az ilyen jellegű lehallgatások és megfigyelések, valamint az adatlopások és a személyazonosságokhoz kapcsolódó visszaélések, illetve bűncselekmények miatt egyre nagyobb figyelem irányul a magánszféra megsértésének veszélyeire.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Az IBM megalapította a Watson Groupot

csü jan 16 , 2014
Az IBM bejelentette a Watson Group megalapítását. Az új üzleti egység célja, hogy felhő alapú kognitív számítási technológiákra építő alkalmazásokat és szolgáltatásokat fejlesszenek és vezessenek piacra. Az egymilliárd dolláros beruházással kétezer IBM szakértő áll munkába. Három már elérhető szolgáltatásával a Watson Group a számítástechnika új, kognitív korszakát jelzi. A Watson […]