mínuszos.hu

A 10 legfontosabb it-biztonsági trend 2014-ben II.

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi képviselet szerint a következő trendek lesznek meghatározók idén:

Magánszféra
A tavaly napvilágra került információk alapján az amerikai kormány megfigyelése kiterjed a személyes adatokra is. Az már korábban is nyilvánvaló volt, hogy az amerikai nemzetbiztonsági szervek figyelemmel kísérik azon emberek tevékenységét, akik „a nemzetbiztonság szempontjából aggályos” kijelentéseket tesznek nyilvánosan. De 2013-ban kiderült, hogy már az eddig privátnak tartott csatornákon is elkövethetünk „gondolatbűnöket” – orwelli fordulattal élve. Az ilyen jellegű lehallgatások és megfigyelések, valamint az adatlopások és a személyazonosságokhoz kapcsolódó visszaélések, illetve bűncselekmények miatt egyre nagyobb figyelem irányul a magánszféra megsértésének veszélyeire.

Exit mobile version