Egyedüli európai csapatként jutott a világ legrangosabb szuperszámítógép-versenyének tizenhatos döntőjébe a Miskolci Egyetem informatikus csapata – tájékoztatta közleményében az egyetem az MTI-t. A közlés szerint az Asia Student Supercomputer Challenge elnevezésű versenyt negyedik alkalommal rendezik meg. A döntőben a borsodi megyeszékhely diákjai kínai, orosz, szingapúri és thaiföldi hallgatók mellett az amerikai MIT csapatával is összemérhetik tudásukat május 17–23. között Kínában. Az idén 150 egyetemről neveztek informatikushallgatók, ami kétszer annyi nevezést jelent, mint 2014-ben, így már maga a döntőbe kerülés is jelentős nemzetközi sikerként könyvelhető el – olvasható a közleményben.
És még ez is...
-
2016. szeptember 1.
Canon EOS 5D Mark IV: mozi minőségű 4K felvétel
-
2016. november 8.
Samsung: itt az iparág első nyolc gigás LPDDR4 DRAM-csomagja
-
2015. december 1.
A 4K tévék túl drágák: négy tévhit amivel jó ha tisztában vagy
-
2012. április 18.
Beépített szakértelem az új IBM rendszercsaládban
-
2018. szeptember 27.
Csaknem 400 ezer dollárért cserélt gazdát egy működő Apple I számítógép
-
2020. július 21.
Már csak ez hiányzott: hordozható TV-hangszóró a Sony-tól