mínuszos.hu

A világ legjobbjai között a Miskolci Egyetem csapata

Egyedüli európai csapatként jutott a világ legrangosabb szuperszámítógép-versenyének tizenhatos döntőjébe a Miskolci Egyetem informatikus csapata – tájékoztatta közleményében az egyetem az MTI-t. A közlés szerint az Asia Student Supercomputer Challenge elnevezésű versenyt negyedik alkalommal rendezik meg. A döntőben a borsodi megyeszékhely diákjai kínai, orosz, szingapúri és thaiföldi hallgatók mellett az amerikai MIT csapatával is összemérhetik tudásukat május 17–23. között Kínában. Az idén 150 egyetemről neveztek informatikushallgatók, ami kétszer annyi nevezést jelent, mint 2014-ben, így már maga a döntőbe kerülés is jelentős nemzetközi sikerként könyvelhető el – olvasható a közleményben.

Exit mobile version