Windows XP: a magyarok a szabadság népe

windowsxpA magyarok tudják, hogy a szabadság nem magától értetődő, hiszen már sokszor megharcoltak érte a történelmük során; a magyarok a szabadság népe, ezért nem mondanak rég elavult Windows XP-jükről. A magyar felhasználók 15,7 százaléka még mindig Windows XP-t használt 2014 júniusában, amely komoly hatással van az információbiztonságra — derül ki a Kaspersky Lab Windows-használat és sérülékenységek című kutatásából. A vállalat kutatói arra figyelmeztetnek minden felhasználót, hogy az elavult operációs rendszerek és alkalmazások használata komoly veszélyt jelentenek.

Habár a Windows XP technikai támogatása csak 2014 áprilisában ért véget, az operációs rendszer forgalmazását már 2010-ben leállították. Ez azonban nem volt nagy hatással a népszerűségére: a Kaspersky adatai szerint 2011 júniusában – egy évvel az árusítás megszűnése után – a felhasználók 48,86 százaléka még mindig a Windows XP-re bízta számítógépét. Egy évvel később, 2012 júniusában 35,64 százalék, további egy év elteltével, 2013 júniusában pedig 25,42 százalék volt a Windows XP-t használók aránya. Vagyis az XP népszerűsége évente megközelítőleg tíz százalékponttal csökkent világszerte.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Keresik a legjobb SAP bevezetést

pén szept 26 , 2014
Ismét várható hazai díjazott a régió legjobb SAP bevezetéséért folyó versenyen. E címért november 7-ig lehet pályázni öt kategóriában. Eddig szinte minden évben volt magyar vállalat a díjazottak között, mint az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a Hungimpex Kft., vagy az iData Kft. Minden olyan vállalat, szervezet pályázatát várják a […]
taps

Friss, ropogós