Tállai: egyre népszerűbb az elektronikus fizetés

Tállai AndrásAz elektronikus fizetés elterjedését számos intézkedés segíti, többek között a tavaly márciusban debütált azonnali fizetési szisztéma, a másfél millió forint feletti készpénzfizetési korlátozás, valamint az, hogy idéntől, ahol van online pénztárgép, ott elektronikusan is lehet fizetni – mondta Tállai András.

Az elektronikus fizetési lehetőségek bővülése, az érintésmentes fizetés értékhatár felemelése, a készpénzhasználat visszaszorítása a járvány elleni mindennapos küzdelem fontos eszköze, hiszen csökkenti a fizikai kontaktusokat, és így a vírus terjedésének fékezésében és mihamarabbi legyőzésében is segíthet – tette hozzá a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Szerinte sokaknak jelent könnyebbséget, hogy január 1-je óta, aki online pénztárgéppel rendelkező kereskedőknél vásárol, már elektronikusan is fizethet. Jelenleg mintegy 203 ezer pénztárgép üzemel. A 2020. március 2-án debütált azonnali fizetési rendszert az Európai Unióban is példaértékűnek nevezte az államtitkár, aki szerint az azonnali fizetés népszerűségéről tanúskodik az is, hogy a rendszert üzemeltető GIRO Zrt. eddigi adatai szerint az elektronikus fizetések meglepően nagy hányadát éjjel vagy hétvégén indítják. Tavaly év végéig csaknem 114 millió azonnali fizetésben, több mint 21 ezer milliárd forintnyi összeg jutott el néhány másodperc alatt a címzettekhez. A rendszer biztosítja minden tízmillió forint alatti utalás öt másodpercen belüli célba érését.

Mint mondta, 2013-ban a feketegazdaság elleni küzdelem egy fontos eszköze volt a készpénzfizetési korlát bevezetése, az elektronikus fizetés azonban tavaly óta már ennél is többet jelent: a koronavírus terjedését gátló, a védekezést segítő eszközzé vált. Emlékeztetett arra, hogy a pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózót bírsággal sújtják, ha másfél millió forint feletti összeget fizet ki készpénzben, amit az összeg elfogadójának is meg kell fizetnie, mértéke a korlát feletti összeg ötöde. Tavaly a NAV több mint 230 esetben bírságolt a határ feletti készpénzes fizetés miatt, több mint egymilliárd forint bírságot szabott ki ezért. Az ilyen fizetések jogosultjainak 130 esetben, több mint 550 millió forint mulasztási bírságot kellett fizetniük – mondta az államtitkár.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.