Idén tizenhat millió forint értékben jutottak digitális eszközökhöz rászorulók a Magyar Vöröskereszt és a Yettel mobilszolgáltató által közösen indított felzárkóztatási alapból. A szociálisan rászorulók digitális felzárkóztatásának támogatására, a digitalizációban való részvételük javítására tavaly – ötvenmillió forintos keretösszeggel – életre hívott program három évre tervezett összegének 32 százalékát használták fel idén. […]

Csalók próbálnak sms-ben pénzt kérni a Magyar Vöröskereszt nevére hivatkozva – közölte a Vöröskereszt. Mint írják, lakossági bejelentés alapján értesültek arról, hogy csalók sms-ben kérnek pénzt a Magyar Vöröskereszt nevére hivatkozva. Az sms-ben a voroskereszt.info, illetve a voroskereszt.eu oldalakra próbálják irányítani a csalók a felhasználókat. A vöröskereszt azt kéri, senki […]

A Canon idén is támogatja a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat munkáját, amelyet a Magyar Vöröskereszt ebben az évben már a 10. alkalommal indított el. A Canon európai központja pályázatán keresztül több közép-és kelet-európai Vöröskeresztet is támogat, ebből a magyar tagozat húszezer eurót használhat fel a balatoni szolgálat megszervezésére. Ez az összeg […]

Véradások időpontjairól és helyszíneiről ad tájékoztatást a Magyar Vöröskereszt Véradás – Vöröskereszt elnevezésű új mobilalkalmazása. Az alkalmazás tárolja, és térképen is megjeleníti az adott hónapi véradási lehetőségeket, így bárki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb véradóhelyszínt, és elolvashatja a legfrissebb, véradással kapcsolatos híreket is. A felületen arra is van lehetőség, hogy a […]

  A Magyar Vöröskereszt és a MasterCard bejelentette, hogy a szervezet Balaton parti elsősegélynyújtó szolgáltatása a MasterCard Mobile mobilfizetési alkalmazással is támogatható. A magyar Cellum-csoport fejlesztése egyben a világ legelső integrált mobil-adományozó (m-donation) alkalmazása, amely megkönnyíti a civil szervezetek kisösszegű támogatását. Az adakozóknak mindössze a Vöröskereszt honlapján, Facebook oldalán, egyéb […]