A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Vodafone és a Magyar Telekom ellen is versenyfelügyeleti eljárást indított, mert valószínűleg mindketten megtévesztően hirdették mobilnet-csomagjaikat egyes közösségi alkalmazások korlátlan használatának lehetőségével. A GVH közleménye szerint a reklámok azt a benyomást kelthetik a fogyasztókban, hogy a mobilinternet-csomagban foglalt adatmennyiségen felül használhatnak meghatározott, mobileszközre (is) telepíthető […]

2

A GVH december 21-én zárult versenyfelügyeleti eljárása megállapította: a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI) a mobil szolgáltatásait bevezető, 2019-ben indított „Tesztelj velünk”, illetve 2020-as „Próbáld ki” kampánya tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg. A vizsgálat szerint bár a cég promóciós – többek között óriásplakát és televíziós – hirdetései hangsúlyosan kiemelték […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a DIGI-vel szemben, mert nagysebességű internet szolgáltatásának népszerűsítése megtévesztheti a fogyasztókat. Közleményük szerint a hivatal versenyfelügyeleti eljárást indított annak vizsgálatára, hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI) megfelelően tájékoztatja-e a fogyasztókat „DIGINet 1000” szolgáltatásának népszerűsítésekor. A cég ugyanis valószínűsíthetően azt a benyomást kelti […]

1

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta az LG Electronics Magyar Kft. (LG) kötelezettségvállalását, ami szerint a cég a jövőben önként kiegészíti kommunikációját mobilkészülékeinek víz-, por- és ütésállóságával kapcsolatban – közölte a hivatal. A hatóság versenyhivatali eljárásban vizsgálta, hogy az LG megfelelően tájékoztatta-e a fogyasztókat egyes mobiltelefon-készülékei víz-, por- és ütésállóságáról a […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem habozik akár több milliós eljárási bírságot is kiszabni, ha egy vállalkozás  bizonyítékokat semmisít meg, akadályozva ezzel a hatósági vizsgálatot. A GVH egy folyamatban lévő kartellügyben több milliós eljárási bírságot szabott ki egy vállalkozásra, amiért a cég a versenyhivatali rajtaütés során a feltételezett kartelljogsértéshez kapcsolódó, elektronikus […]

Versenyhivatali vizsgálat indult a kínai TikTok videomegosztó üzemeltetőjével szemben a felhasználók hiányos és megkésett tájékoztatása miatt – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A népszerű, Donald Trump és a gyerekek körében is ismert közösségi oldal vélhetően nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelve szerinti gondossággal tájékoztat lényeges kérdésekről, így például a szolgáltatás […]

Jogsértőnek találta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Szallas.hu működési gyakorlatát, a szálláskereső ugyanis sürgető üzeneteivel pszichés nyomást gyakorolt a fogyasztókra. A versenyhivatal közleménye szerint vizsgálatuk feltárta, hogy jogsértőnek minősülnek a Szallas.hu weboldalán és mobil applikációjában megjelenő, sürgető jellegű tájékoztatások, például a „négyen tervezik, hogy itt foglalnak”, „épp 38 ember nézi”, […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a be2.hu és az academicsingles.hu társkereső weboldalak számos módon tisztességtelenül jártak el a fogyasztókkal szemben. A hatóság ezért 1,6 milliárd forint bírságot szabott ki az oldalakat működtető be2 S.à.r.l. nevű cégre, valamint kötelezte egyes gyakorlatainak megváltoztatására. A vizsgálata feltárta, hogy a luxemburgi társaság gyakorlata […]

4

A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott bírság, illetve annak mértéke nem áll arányban a társaság eljárási, adminisztratív mulasztásának súlyával, ezért kezdeményezi a végzés bírósági felülvizsgálatát – közölte a távközlési szolgáltató. A DIGI hangsúlyozta, hogy jóhiszeműen járt el, az adatszolgáltatásból fakadó mulasztás tényleges következménnyel nem […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta az informatikai képzési szolgáltatásokat nyújtó CodeCool Kft. felvásárlásához kapcsolódó versenykorlátozásokat értékelő eljárását; a versenyhivatali döntés lehetővé teszi, hogy startupok értékesítésekor olyan feltételeket kössenek ki, amelyek biztosítják, hogy az innováció feltalálói és kidolgozói később ne támasszanak versenyt ugyanazon ötletükre alapozva. A versenyhatóság közleményében ismerteti: az utóbbi […]