Bizonyítékok megsemmisítéséért büntetett a GVH

Gazdasági VersenyhivatalA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem habozik akár több milliós eljárási bírságot is kiszabni, ha egy vállalkozás  bizonyítékokat semmisít meg, akadályozva ezzel a hatósági vizsgálatot. A GVH egy folyamatban lévő kartellügyben több milliós eljárási bírságot szabott ki egy vállalkozásra, amiért a cég a versenyhivatali rajtaütés során a feltételezett kartelljogsértéshez kapcsolódó, elektronikus bizonyítékokat semmisített meg. A vállalkozás egy munkatársa ugyanis – a helyszínen kiadott hatósági figyelmeztetés ellenére – több, a hatóság által vizsgált, feltételezett versenykorlátozással kapcsolatos könyvtárat és fájlt törölt a cég számítógépéről. A GVH szakemberei a kitörölt adatok többségét végül célprogramok alkalmazásával, olvasható módon vissza tudták állítani.

Bizonyítékok megsemmisítéséért a GVH eljárási bírságot szabhat ki a hatályos jogszabályok alapján, melynek összege az előző évi nettó árbevétel akár egy százalékáig is terjedhet. A hatóság által vizsgált kartelljogsértés különösen súlyos versenyellenes magatartás, amely megfelelő bizonyítottság esetén akár nagyon jelentős, az előző évi nettó árbevétel tíz százalékát is elérő érdemi bírság kiszabásához vezethet. A jogsértést alátámasztó, releváns bizonyítékoknak és dokumentumoknak így nagy jelentőségük van az eljárásban. Azok megsemmisítése az egyik legsúlyosabb eljárási szabálysértés, mely az ügy feltárásának meghiúsulását eredményezheti, így ellehetetlenítheti a hatóság munkáját. A jelenleg is folyó eljárásban ezért a GVH közel maximális eljárási bírság kiszabása mellett döntött a vétkes céggel szemben.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Új, tanúsított változat érhető el a magyar fejlesztésű biztonsági megoldásból

hét okt 12 , 2020
ShareTweetPinShareÚj változatot dobott a piacra az i4p informatikai kft. a Trident HSM és Trident SAM megoldásából. Az utóbbi megoldás a szigorú Common Criteria EAL 4+ biztonsági tanúsítványt is megszerezte már. A Trident HSM és a hardvermodulon alapuló kriptográfiai termékcsalád újabb algoritmusokkal bővült, még nagyobb teljesítményt nyújt, illetve a delegált autentikáció […]
biztonság, áramkör

És még ez is...