Nem hagyja magát a DIGI

DeVito bemutatA DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott bírság, illetve annak mértéke nem áll arányban a társaság eljárási, adminisztratív mulasztásának súlyával, ezért kezdeményezi a végzés bírósági felülvizsgálatát – közölte a távközlési szolgáltató. A DIGI hangsúlyozta, hogy jóhiszeműen járt el, az adatszolgáltatásból fakadó mulasztás tényleges következménnyel nem járt, ahogy azt a versenyhivatal maga is megállapította július 29-i határozatában.

A GVH korábban tájékoztatott arról, hogy módosította a DIGI-Invitel fúziót jóváhagyó, idén tavasszal kiadott határozatát és egyúttal húszmillió forint eljárási bírságot szabott ki a DIGI-re ismételten hibás információ-szolgáltatás miatt. A GVH-határozat indoklása szerint a mulasztás a határozat egészének érdemére nem volt hatással, a DIGI számára semmilyen előnnyel nem járt, továbbá a piaci verseny szempontjából sem eredményezett semmiféle hátrányt – közölte a DIGI.

4 comments to “Nem hagyja magát a DIGI”
  1. Digi is ráfog jönni hogy kies kis hazánkban hogy mennek a dolgok…. De azért érdekes hogy mindig öket veszik elö mint ha többi szolgáltató ma született elsöáldozós ministráns kis gyerek lenne hiába no tetszik vagy sem CSák Máték országa lettünk meg nálunk nincs korupcióóóóóó van SZABADVERSENY????? Igen van irányitott kézi vezérelt sógor koma haver szekere futhat kétharmaddal azt csinálhatunk amit akarunk jogállamiságot jászhatunk aki nem hódol be vagy áll be a csapatba…. Hogy egy örökérvényüt idézzek JÓCCAKÁT oszt jónapot

    • Szerintem a többi szolgáltató miatt nem engedi a versenyhivatal a Diginek a sávszélesség bővitését, mert a konkurencia megszünne létezni, mert nem képpesek növelni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.