A Magyar Telekom a korábban bejelentett maximális 14,6 milliárd forint értékben fogadott el eladási ajánlatokat a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden tartott részvény-visszavásárlási aukcióján – közölte a társaság. A cég közleménye szerint 34 242 485 Magyar Telekom törzsrészvény visszavásárlására kötött ügyleteket darabonként 426 forintos átlagáron. Az elfogadott legmagasabb árszint részvényenként 434 […]

A Vodafone leányvállalata, a Vantage Towers Magyarország Zrt. az Elektromotive Hungária Kft. együttműködésével első körben országszerte 38 bázisállomáshoz mintegy hatvan elektromos töltőállomást telepít a következő egy évben – jelentette be Budai J. Gergő. A Vantage Towers elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a beruházás értéke nagyjából 800 millió forint, számításaik szerint hat-hét év […]

A Deutsche Telekom, a legnagyobb európai távközlési konszern erőteljesen növelte mind a bevételét, mind a nyereségét pénzügyi éve első negyedében. A Deutsche Telekom pénzügyi éve első negyedében 28,0 milliárd euró bevételre tett szert, 6,2 százalékkal magasabbra az egy évvel korábbi 26,4 milliárd eurónál. Működési eredménye 6,9 százalékkal emelkedett 11,4 milliárd […]

Május 9-től a 2G-s mobiltelefonok cseréjére is igényelhető támogatás, emellett folytatódik a 3G-s készülékek támogatott cseréje is. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közölte, hogy az ötmilliárd forintból megvalósuló készülékcsere-támogatási program büdzséjének tetemes része elérhető még, így egész biztosan finanszírozható mind a 2G-s, mind a 3G-s mobiltelefonok korszerűbbre cserélésének […]

Átadták az Óbudai Egyetem, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és a Vodafone Magyarország együttműködésében kialakított, 5G hálózatok mérésére szolgáló laboratóriumot. Szabó Hedvig, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója kiemelte: két éve indult a Nemzeti laboratóriumok létrehozását célzó kormányzati program. Ez a speciális projekt az 5G-t helyezi a fókuszba, mivel a következő évtized legfontosabb kérdése […]

Átalakítja az okostelefon-ipart és piacát az, hogy egyre hosszabb lesz a készülékek élettartama – állítja a Deloitte. A nemzetközi tanácsadó cég magyarországi tagvállalata szerint az okostelefonok egyre tartósabbak, szoftveres kiszolgálásuk szintén hosszabb, ugyanakkor drágábbak is, ezért nő a használt készülékek népszerűsége. A felújított okostelefonok piaca 2024-ig várhatóan évente 11,2 százalékkal […]

A Yettel elsőként indított Magyarországon a vezetékes internetet kiváltani képes új, 5G technológián alapuló otthoni internetszolgáltatást – jelentett be a mobilszolgáltató. A korlátlan adatforgalmat kínáló, lakossági ügyfeleknek szóló, vezeték nélküli szolgáltatással 5G-hálózaton akár a vezetékes hálózatoknál ismert sebesség is elérhető: meghatározott eszközzel és módon akár a másodpercenkénti 1000 Mbit letöltési […]

A koronavírus-járvány kezdete óta a legnagyobb mértékben, 11 százalékkal csökkent az okostelefonok kiszállítása globálisan az idei első negyedévben – áll a szingapúri Canalys ágazati piackutató jelentésben. A visszaesés mögött a kedvezőtlen gazdasági körülmények és a gyenge szezonális kereslet állt – vélték a jelentést összeállítói. A dél-koreai Samsung Electronics végzett az […]

A 4iG igazgatósága átalakítja távközlési holdingvállalata, az Antenna Hungária Zrt., és a DIGI csoport irányítását a társaság. A távközlési vállalatcsoport irányításában szétválik az elnöki és vezérigazgatói pozíció, az Antenna Hungária igazgatóságának elnöke Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója, operatív vezetője pedig Király István lesz, aki 2021 januárjában távozott a Vodafone-tól. (Ez […]