Egy nemzetközi tudósokból álló kutatócsoport a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének tudományos főmunkatársa, Regály Zsolt vezetésével egy olyan fizikai folyamatot fedezett fel, amely bolygóbölcsők sokaságát hozhatja létre. Az új bolygókeletkezési hipotézis magyarázatot adhat többek között arra, hogyan keletkeztek a Föld-szerű bolygók vagy a Jupiter méretű […]

Amerikai kérésre őrizetbe vette a nagyvállalatok elleni hackertámadásokkal gyanúsított REvil csoport tagjait az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). Az FSZB tájékoztatása szerint sikerült azonosítani a REvil összes tagját, a csoportot és az infrastruktúráját pedig felszámolni. Az őrizetbe vett 14 embertől 426 millió rubelt (csaknem 1,75 milliárd forintot) részben kriptovalutában, valamint […]

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) ismét riasztást adott ki, miután az elmúlt napokban újból megnövekedett az olyan magyar nyelvű, zsaroló hangvételű levelek száma, amelyek állami és önkormányzati szerveket, közintézményeket és magánszemélyeket céloznak. Az NKI közleménye szerint az üzenetekben azt írták: a címzett készülékét megfertőzték egy trójai vírussal, amelynek […]

Az NSO Group eladósodottsága miatt az izraeli vállalat tulajdonosai a cég eladását fontolgatják; az új vezetés leállíthatja a Pegasus kémszoftvert – írja a Szabad Európa. Névtelenséget kérő tisztségviselők arról számoltak be, hogy több befektetési alappal is tárgyalások folynak az adósság refinanszírozásának vagy a cég eladásának lehetőségeiről. Az erről szóló sajtóértesülések […]

A karácsonyi időszakra időzített internetes banki csalásokra hívta fel több szervezet a figyelmeztet. Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség szóvivője elmondta: a pandémiás időszakban még gyakoribbá vált a kártyás és internetes fizetés. Bár Magyarország a második legkedvezőbb helyen áll a bankkártyás csalásokat tekintve az EU-ban, az utóbbi időben mégis gyakrabban próbálkoznak […]

Világszerte a cégvezetők hatvan százaléka számít a kiberbűnözés erősödésére, de a többségük nem ismeri eléggé a kockázatokat – közölte a PwC. A nemzetközi tanácsadó felmérése alapján a cégvezetők 56 százaléka számít adatbiztonságot sértő esetekre, de a veszélyeket csak harmaduk mérte fel hivatalosan. 58 százalékuk készül felhőszolgáltatásokat érő támadásokra, de mindössze […]

 Emberi irányítás nélkül képes feladatot végezni a CollMot Kft. új prototípus fejlesztése, az önellátó drón munkaállomás és annak okos repülő eszköze. A fejlesztők szerint az önellátó drónok munkavégzésével a repülő eszközök által nyújtott szolgáltatások új korszaka indulhat. A 2015-ben az ELTE drónrajos kutatási sikereire létrehozott startup, a drónrajok automatizációjával […]

Kilátásba helyezte a YouTube oroszországi blokkolását az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor), válaszul arra, hogy az amerikai videomegosztó szolgáltató eltávolította az orosz állami RT médiavállalat két német csatornáját. A Roszkomnadzor sürgette a Google-t, hogy a YouTube-ot működtető leányvállalata “a lehető legrövidebb határidővel” vonja vissza az RT DE és a […]

Független szakértők bevonásával vizsgálja ki a Xiaomi azokat a litván kiberbiztonsági hatóságok által felhozott vádakat, amelyek szerint Európában értékesített okostelefonjainak egyes, beépített funkciói a cenzúrát szolgálják. A litván védelmi minisztérium múlt kedden a kínai gyártmányú mobiltelefonok vásárlásának kerülését, valamint a meglévő készülékek kidobását javasolta a litván Országos Kiberbiztonsági Központ új […]

Covid-igazolványra hivatkozó, káros csatolmányt tartalmazó, kéretlen elektronikus levelekkel kapcsolatban adott ki figyelmeztetést a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI). Az NKI a honlapján közzétett figyelmeztetésében azt írta: több bejelentést kaptak olyan “trójai vírust terjesztő” e-mailekről, amelyek az Európai Unió által kiadott digitális “Covid-bizonyítványra” hivatkozva kísérlik meg az emberek megtévesztését. Az eddig jelzett […]

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest – közölte a társaság. […]

Az ESET szakemberei összegyűjtöttek öt jellemző nehézséget, ami miatt a vállalatok folyamatosan küszködnek a megfelelő kiberbiztonsági körülmények kialakításával. A kiberbiztonság fontosságának alulértékelése Egyes szervezetek alábecsülik a kiberbiztonság értékét, ehelyett más, általuk érdemesebbnek tartott területekbe fektetnek, például a terjeszkedés finanszírozásába vagy új termékek fejlesztésébe. Amellett érvelnek, hogy a költségek meghaladják az […]

A Samsung Galaxy Z széria két új prémium készüléke, a Samsung Galaxy Z Fold3 5G és a Samsung Galaxy Z Flip3 5G telefonok augusztus 26-ig rendelhetők elő a Telenornál. A hajlított módnak köszönhetően nyitható, hajlítható kijelzős Samsung Galaxy Z Fold3 5G telefon az első olyan készülék, amely összehajtható okostelefonhoz készült […]

A National Geographic tévécsatorna egy olyan térképet hozott létre, amely Magyarország leginspirálóbb természeti, történelmi, kulturális kincseit mutatja be. A térkép interaktív, ugyanis fotók, szöveges ismertetők feltöltésével bárki részt vehet a szerkesztésében. Mindemellett, a térképen meg lehet tekinteni azokat az értékeket, amelyeket a National Geographic csatorna ajánlj az építészet, természet, technológia, […]

Az Európai Bizottság arra szólította fel hétfőn a Google-t, hogy az uniós jogszabályoknak megfelelően tegye átláthatóvá keresőprogramja működési elvét a keresési találatok sorrendjének meghatározása terén; különben az amerikai internetes szolgáltató szankciók bevezetésével nézhet szembe — jelentette be az uniós bizottság. Didier Reynders igazságügyi biztos közleményében hangsúlyozta: az európai fogyasztóknak tudniuk […]

A Magyar Telekom Csoport fenntarthatósági jelentését a Deloitte Zöld Béka Díj közép-európai döntőjében különdíjjal jutalmazták április 12-én, Varsóban. A régió legjobbja a CEMEX (Lengyelország) lett, a 2018-ban első alkalommal kiírt „Legjobb integrált jelentés” kategóriában pedig az Orlen Group (Lengyelország) vehette át az elismerést. 2017 novemberében a Magyar Telekom Csoport már […]

A kibertér szabad és biztonságos használatának előmozdítása céljából nemzetközi konferenciát szerveznek októberben Budapesten, az eseményen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök; a rendezvény házigazdája Martonyi János külügyminiszter lesz – tájékoztatta a Külügyminisztérium az MTI-t. A tavaly novemberi londoni nemzetközi kibertér-konferencia után Magyarország vállalta az első utókonferencia megrendezését – emlékeztettek. Ez alkalmat nyújt […]