Több európai ország együttműködésével közel kétezer online terjesztett antiszemita tartalmat sikerült azonosítani és eltávolítani. Az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol közleménye szerint a június 27-én tartott online művelet az antiszemita tartalmak széles skáláját célozta, beleértve a gyűlöletbeszédet, a holokauszt tagadását és a zsidó közösségek elleni erőszak […]
Svájc
Idén augusztus végén Szegeden rendezik meg a 18. Közép-Európai Matematikai Olimpiát (MEMO), amelyre mintegy száz résztvevőt várnak, köztük hatvan versenyzőt és húsz csapatvezetőt és helyetteseiket. A Bolyai János Matematikai Társulat közleménye szerint a MEMO az Osztrák-Lengyel Matematikai Verseny folytatása, amelyet 1978 és 2006 között 29 alkalommal rendeztek meg. Most tíz […]
Nemzetközi összefogással elfogták egy ukrajnai bűnözői csoport vezetőjét és négy társát, akik zsarolóprogrammal több száz millió euró kárt okozott áldozatainak. Az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete az Europol jelentése szerint hét ország – Ukrajna, Norvégia, Franciaország, Hollandia, Németország, Svájc és az Egyesült Államok – összefogásával folytatott, Kijevben, valamint […]
A négytagú magyar csapat két ezüstérmet szerzett a Közép-európai Informatikai Diákolimpián (CEOI), a németországi Magdeburgban. Az informatikai versenyen a közép-európai régió és a vendégországok mintegy ötven diákja mérte össze tudását „fejlett algoritmikus gondolkodással megoldható feladatokban”. Magyarország mellett Horvátország, a Cseh Köztársaság, Németország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, illetve három vendégország, Izrael, […]
Az Európai Parlament képviselői szavazataikkal támogatták, hogy az Európai Unió (EU) csatlakozzon a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezményhez – közölte az uniós parlament. Az európai parlamenti képviselők 472 szavazattal, 62 ellenszavazat és 73 tartózkodás mellett támogatták az EU intézményi csatlakozását a strasbourgi […]
Közös nyilatkozatban ítélte el az Európai Unió, annak több tagországa és néhány más állam, hogy az afgán felsőoktatásért felelős miniszter december 20-án azonnali hatállyal kitiltotta a nőket az egyetemekről Afganisztánban; a nyilatkozat aláírói arra figyelmeztetnek, hogy a lépésnek következményei lesznek a közép-keleti országgal fenntartott kapcsolatokra. Az Ausztrália, Kanada, Franciaország, Németország, […]
A Gloster Infokommunikációs Nyrt. 51 százalékos tulajdonrészt vásárolt a németországi székhelyű G-plus Consulting GmbH-ban, így közvetlen informatikai beszállítója lett a legnagyobb német autómárkáknak – jelentette be a társaság. A Gloster célja, hogy 2025-re a DAH régióban – Németország, Ausztria, Svájc – kiterjedt szoftverfejlesztési jelenléttel rendelkezzen. A két cég közötti kapcsolat […]
Két nemzetközi innovációs rangsor szeptember végén megjelent idei kiadása a világ és Európa legjobbjai között értékeli a magyar teljesítményt a high-tech gyártásban és kivitelben. A 2022-es Globális Innovációs Index szerint Magyarország tavalyhoz képest három helyet javítva az ötödik a csúcstechnológiás termékek előállításában – jelentette ki Palkovics László. A technológiai és […]
A genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Központ az idén négy magyar kutatót díjazott — közölte a debreceni Atommagkutató Intézet (ATOMKI). Közleményük szerint díjat kapott az ATOMKI két kutatója, Béni Noémi és Szillási Zoltán tudománynépszerűsítő munkájáért, az úgynevezett Compact Muon Solenoid (CMS) detektorrendszer virtuális látogatás létrehozásáért és működtetéséért. Elismerést vehetett át […]
A tervek szerint 2025-ban nyitják meg a „Crypto Valley”-ként is ismert Zug városában Svájc új nemzeti kiberbiztonsági tesztközpontját. A 2020 óta egyesületként működő svájci Nemzeti Kiberbiztonsági Tesztintézet jelentős beruházásokkal nyitja meg a központot, ahol elsősorban a kritikus infrastruktúrákhoz tartozó hálózatba köthető eszközök, valamint a digitális alkalmazások biztonságát, sebezhetőségét vizsgálják majd. […]