Uniós támogatással bővítette szegedi központját a kulturális örökség megőrzését és a tudásmenedzsmentet segítő szoftvereket fejlesztő MONGUZ Információtechnológiai Kft. Kármán László, a társaság ügyvezetője elmondta, a MONGUZ Kft. jogelődje 1999 óta fejleszt informatikai megoldásokat közgyűjtemények számára, az egykor tipikus garázscégként indult vállalkozás szoftvereit ma már 2600 helyen használják elsősorban Kelet-Közép-Európában. A […]

Nem sok esélye maradt a hazai üzleteknek, de van fény az alagút végén — állítják az OANDER Development szakértői. Az elmúlt szűk évtizedben világszerte drámai piaci átalakulások történtek a kereskedelemben. Ennek a folyamatnak a során korábban domináns, sőt, akár vezető vállalatok jelentettek csődöt, vagy veszítették el rövid idő alatt a […]

Mesterséges intelligencia alapszak és kiberbiztonság mesterképző indul az új tanévtől a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), mindkettő angol nyelven. A román, magyar és német tagozattal, illetve angol nyelvű képzési programmal is rendelkező erdélyi egyetem nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a digitális világ elvárásaihoz igazítsa oktatási kínálatát, a két új szak is […]

Több mint 25 millió forintot érő műholdas nyomkövetőket lopott két román férfi egy devecseri és egy tapolcafői géptelepen. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a két férfi vasárnap egy nemesszalóki és egy devecseri géptelepen mezőgazdasági vontatókról szerelte le és lopta el a műholdas nyomkövetőket. A tettesek másnap éjszaka egy tapolcafői […]

A GKID a Mastercard közreműködésével felállította a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsorát. A mezőnyön nyomot hagyott az elmúlt év: helycserék és szélsőséges mozgások is tetten érhetők a legnagyobb 15 e-kereskedő körében. A GKID idén három tematikus rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült a […]

A Rejoy.hu platformon keresztül magyar eladók által értékesített okostelefonokról gyűjtött érdekes statisztikákat a piactér. A top20-as listából kiderül, hogy a legtöbben 2019-es modellévből származó készülékeket, így például iPhone 11-et, Samsung Galaxy S10-et és Huawei P30-as okostelefonoknak kerestek új gazdát. Az eladási statisztikák szerint a régebbi, fiókban heverő készülékeket is érdemes […]

Németországban az egészségbiztosítók 2019 óta megtéríthetik a receptre felírt digitális egészségügyi applikációk költségeit, a magyar orvosok azonban – német kollégáikkal ellentétben – még nem írhatnak fel hasonló alkalmazásokat a pácienseiknek. Ennek alapvető oka, hogy nincs olyan rendszer, amely megkülönböztetné a biztonságos és hatékony digitális terápiákat a piacon elérhető több ezer […]

A bukaresti Műszaki Egyetem kampuszában felavatták az Európai Kiberbiztonsági Kompetenciaközpontot (ECCC). Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint az ECCC feladata a kiberbiztonsággal kapcsolatos kutatás, valamint a technológiai és ipari fejlesztés területére irányuló beruházások összefogása. Nicolae Ciuca román miniszterelnök kiemelte: az ECCC-nek az Európa-napra időzített felavatása azt üzeni, hogy 16 éves uniós […]

Támogatja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) online árfigyelő adatbázis létrehozását célzó javaslatát, a közös cél az infláció elleni küzdelem. A GFM a versenyhivatallal közös közleménye szerint, az élelmiszerágazatban folyamatban lévő gyorsított ágazati vizsgálatok tapasztalatai alapján online árfigyelő adatbázis létrehozását kezdeményezte a kormánynál a GVH elnöke. Nagy Márton […]

Nem sérti a román alaptörvényt, illetve nem korlátozza a polgárok szabadságát és alapvető jogait a kihirdetésre váró kiberbiztonsági törvény – állapította meg a román alkotmánybíróság. A testületnél az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Ludovic Orban volt miniszterelnök által alapított Jobboldal Ereje (FD) törvényhozói emeltek óvást a Románia […]