munkaerőpiac

Egyre nagyobb hiány van szakképzett munkaerőből

Soha nem látott gyorsasággal alakul át a munkaerőpiac, a folyamatok a cégvezetőket és az alkalmazottakat is állandó alkalmazkodásra késztetik – mondták a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a PwC Magyarország gazdasági tanácsadó munkaerőpiaci konferenciájának szakértői. Kandrács Csaba, az MNB alelnöke úgy vélte, hogy a munkaerő-utánpótlásnál ma már nem a tudás és tapasztalat az elsődleges, hanem…

Részletek
bíró

Felfüggesztettel megúszta a halálos balesetet okozó önvezető taxi sofőrje

A bíróság három év felfüggesztett börtönre ítélt egy halálos balesetet okozó önvezető taxi felügyeletét ellátó sofőrt Arizona államban. Ez volt az első, teljesen önvezető jármű által okozott halálos ütközés ügyében tartott bírósági eljárás. A közösségitaxi-szolgáltatás tesztjárműve még 2018 márciusában gázolt el egy kerékpárost. A vádirat szerint az autóban ülő, a jármű felügyeletét ellátó sofőr egy…

Részletek
fizetés forint

Megéri megfizetni a dolgozókat

Évek óta ugyanazok a munkahelyválasztás legfontosabb szempontjai, az első továbbra is a fizetés, amit az alkalmazottak 85 százaléka tart fontosnak. A Randstad nemzetközi munkaerőközvetítő felmérése alapján a magyarok a jövedelmet jobban értékelik az európai átlagnál, akárcsak a kellemes munkahelyi környezetet, amely a belföldi álláskeresők számára a második legfontosabb szempont. A nem anyagi juttatásokat csaknem ugyanannyian…

Részletek
fizetés forint

Egyre kevesebb vállalat hajlandó fizetést emelni

Míg tavaly tízből nyolc cégnél volt bérfejlesztés, addig az idei évre tízből hat vállalat kalkulál ezzel — derült ki egy friss felmérésből. Az előző évi terveknek megfelelően a munkaadók többségénél emeltek fizetést, azonban annak mértéke magasabb lett az év eleji kalkulációhoz képest. A korábban öt százalékos bérfejlesztéssel számoló vállalatok jellemzően végül magasabb, hat-tíz százalékos mértékben…

Részletek

A munkaadó is beszállhat a dolgozója rezsijébe

A munkáltató köteles a munkavállalónak a munkaviszony teljesítésével felmerülő költségeket megtéríteni, ez az elrendelt otthoni munkavégzés miatt megnövekedett energiaszámlára is kiterjedhet abban az esetben, ha a dolgozó igazolni tudja a költségek indokoltságát. A Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda budapesti munkajogi szakértői elemzésükben ismertették, hogy a távmunkavégzésről a munkaadó és a munkavállaló a Munka Törvénykönyve alapján…

Részletek
Ylva Johansson belügyi biztos

Az EU online álláskeresővel (IS) segíti az ukrajnai menekülteket

Az Európai Bizottság új online álláskereső oldalt indít, ezzel segítve az ukrajnai háború elől menekülő embereket, hogy sikeresen munkát találjanak az unióban – jelentette be a brüsszeli testület. Az EU Talent Pool elnevezésű kísérleti projekt segítségével, a regisztrációt követően az ideiglenes védelem alatt állók feltölthetik önéletrajzukat, így szakmai profiljuk több mint négyezer munkaadó, nemzeti állami…

Részletek
munkakönyv

Már nem csak a népek, a munkaerő vándorlása is növekszik

Tízből négy munkavállaló egy éven belül felmondana a munkahelyén, többségük egy jobban fizető állás kedvéért váltana – állítja az EY nemzetközi tanácsadó cég. Mint írják, a foglalkoztatók kétharmada szerint felgyorsult a munkaerő elvándorlása. Az új pozíciót keresők leginkább magasabb fizetésért, a rugalmas munkavégzésért, illetve a karrierjük előmozdítása érdekében néznének más lehetőség után. A megkérdezettek 43…

Részletek
Bodó Sándor

Közel félmillióan dolgoznak távmunkában Magyarországon

Szükség volt a távmunka törvényi szabályozására, mert velünk fog maradni ez a foglalkoztatási forma, amelyben jelenleg is 400-500 ezer ember dolgozik az országban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Bodó Sándor szerint az érintett dolgozók egyharmada csak távmunkában dolgozik, kétharmaduk alkalmazásánál viszont vegyes megoldás született, így három vagy négy napot a…

Részletek
Fel!