Közel félmillióan dolgoznak távmunkában Magyarországon

Bodó SándorSzükség volt a távmunka törvényi szabályozására, mert velünk fog maradni ez a foglalkoztatási forma, amelyben jelenleg is 400-500 ezer ember dolgozik az országban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Bodó Sándor szerint az érintett dolgozók egyharmada csak távmunkában dolgozik, kétharmaduk alkalmazásánál viszont vegyes megoldás született, így három vagy négy napot a munkahelyen töltenek, miközben kettő, illetve egy napot távmunkában dolgoznak. Az államtitkár megjegyezte, a távmunka törvényi szabályozása azt jelenti, hogy a távmunka a munkaadó és a munkavállalói írásbeli megállapodásán alapul. Az otthoni munkavégzésnél felmerülnek bizonyos költségek, eddig ennek az elszámolási rendje nagyon bonyolult volt. A mostani szabályozással azonban az a korrekt döntés született, hogy ezekre a költségekre a mindenkori minimálbér tíz százaléka elszámolható. A járványt megelőző időszakban nem volt hagyománya Magyarországon a távmunkának, az alkalmazottak körülbelül két százaléka – 80-90 ezer ember – dolgozott ebben a formában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Azonosították a Log4j sebezhetőségek által leginkább veszélyeztetett országokat

vas dec 19 , 2021
A napokban derült fény a világszerte mindenütt jelenlévő Log4j segédprogram kritikus hibájára, amely megrázta az egész kiberbiztonsági iparágat. A Log4j nyílt forráskódú Java-alapú naplózási szoftvert globális szinten számtalan vállalat és kormányzati szerv használja. Amióta a sérülékenység kihasználásához szükséges kód felkerült az internetre, a hackerek tömegével próbálják kijátszani a rendszereket, miközben […]
Log4j ESET