Mintegy 250 biológus, képelemzéssel foglalkozó informatikus, valamint mikroszkópok építésével foglalkozó szakember részvételével szerveztek nemzetközi konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában. Mint a konferencia sajtóanyagában rámutatnak, a számítógépes biológiai képelemzés hidat képez az élettudományok és az informatika között: a szakemberek különféle számítógépes eszközök együttes használatával és automatizálásával folyamatosan tökéletesítik […]

Nemzetközi kiberversenyt rendeznek január 24-25-én Budapesten, az ingyenes megmérettetésre a jelentkezéseket január 10-ig várják – közölték a szervezők. A rendezvény a korábbi években megtartott Nemzeti Kiberversenyből bővül európai résztvevőkkel, új neve SecOps Europe IT-Biztonsági Konferencia. Az esemény első napján tartják a Nemzetközi Kiberversenyt, amelynek célja a fiatal szakemberek felkészítése a […]

A magyar kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősíti a magyarországi távközlési szolgáltatók 4G és 4G+ hálózat fejlesztési beruházásait, erről még év végéig döntés születik – nyilatkozta Deutsch Tamás. Kijelentette, mindez komoly szabályozási előnyt jelent a fejlesztésekhez. Ezzel az ország erősíteni tudja a mobilinternet infrastruktúra és a szélessávú vezetékes hálózat fejlettsége […]

A vállalkozásokat fel kell készíteni a digitális átalakulásra a versenyképesség érdekében – hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára. Lepsényi István kiemelte, a negyedik ipari forradalom korszakát éljük, amiben minden piaci szereplő versenyképességi lépéskényszerbe került. Mindez kihívást jelent az iparnak és a munkaerőpiacnak is – tette hozzá. […]

A GE európai és oroszországi adminisztratív folyamatait ellátó GE Hungary budapesti szolgáltató központjában 19 robot segíti az ott dolgozó mintegy kétezer ember munkáját. A GE Hungary szerint a technológia fejlődése, az automatizálás, digitalizált gyártás alapvetően alakítja át a munka világát a következő években. A GE szerint mindez növeli a termelékenységet, […]

Először idén nőtt ugrásszerűen az informatikai képzésekre jelentkezők és a felvettek száma a felsőoktatásban, s a jövőben több olyan program is indul, ami ezt a tendenciát tovább kívánja erősíteni. A „2017 trendforduló az informatikai felsőoktatásban” című rendezvényen Józsa János, a BME rektora kiemelte: az informatikai képzésekre jelentkezők és a felvettek […]

A magyar kormány kiemelten kezeli a digitalizációt és az infokommunikációs ágazatot, ezt az is mutatja, hogy idén Budapesten rendezi az Európai Bizottság az év legfontosabb európai infokommunikációs eseményét – mondta Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára. Solymár elmondta: november 9-10-én tartják az ICT Proposers’ Day […]

Szabó Tünde a magyar sportszakma fejlődésének újabb nagy lépéseként értékelte a Nemzeti Sportinformációs Rendszert (NSR), amely a sportigazgatás egyik alappillére lesz. A sportállamtitkár az NSR-t értékelve úgy nyilatkozott, hogy a rendszer óriási segítséget jelent majd a sportolóknak, sportszakembereknek és vezetőknek, a sportszervezeteknek, a sportolni vágyóknak, valamint a gazdasági szektorban tevékenykedőknek […]

Szabó Zoltán Attila, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) vezérigazgatója a napokban egy konferencián arról beszélt, hogy a kormány komoly erőfeszítéseket tesz a digitális ökoszisztéma összeállítása érdekében, amelynek része az e-közigazgatás is. Ennek fejlesztésekor a megváltozott felhasználói szokásokat és technológiát, valamint a mobilitást tartották szem előtt, és olyan személyre szabott […]

A digitalizációt a következő évtized legnagyobb gazdaságfejlesztési programjának és az egyik legfontosabb „személyes közügynek” nevezte Deutsch Tamás, a Digitális jólét program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos. A politikus kifejtette: az európai gazdasági régió digitális felzárkóztatásához „gondolati bátorság”, a bevált nemzetközi gyakorlat követése, egységes uniós digitalizációs politika, a V4 országok […]