Már előrendelhető a Huawei legújabb okostelefonja, a P30 Lite éjfekete, gyöngyházfehér és kék színekben. A készülék 124 990 forintos javasolt bruttó fogyasztói áron kerül a hazai boltok polcaira, az előrendelést leadó felhasználók pedig egy Band 3 Pro okoskiegészítővel is gazdagodhatnak. A készülék 48 megapixeles, mesterséges intelligenciával támogatott, ultraszéles látószögű tripla […]

A belga kiberbiztonsági központ (CCB) nem talált arra utaló bizonyítékokat, hogy a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat által gyártott távközlési berendezések és az azokra telepített szoftverek kémkedésre használhatók. A belga ügynökség friss jelentése szerint a Huawei termékei nem jelentek veszélyt egyetlen belga mobilszolgáltató, a Proximus, az Orange Belgium, vagy a Telenet […]

A magyar kormány elkötelezett az infokommunikációs szektor fejlesztésében, a digitális átállás ugyanis kulcsa a magas ütemű gazdasági növekedésnek, jelentette ki Varga Mihály James Li, a Huawei Technologies regionális elnökével folytatott megbeszélését követően Pekingben – közölte a Pénzügyminisztérium. A közlemény szerint a pénzügyminiszter hangsúlyozta: a magyar gazdaság megfelelő működési környezetet kínál […]

A Huawei Technologies közzétette 2018-as éves, auditált jelentését. A beszámoló szerint a vállalat az elmúlt évben erős üzleti évet tudhat maga mögött: árbevétele 19,5 százalékkal 721,2 milliárd kínai jüanra nőtt, nettó eredménye pedig elérte az 59,3 milliárd jüant, ami 25 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A Huawei legsikeresebb […]

Új intézkedéseket javasolt az ötödik generációs mobil távközlési hálózatok (5G) magas szintű biztonságának garantálása érdekében kedden az Európai Bizottság, ugyanakkor nem kezdeményezte a kínai Huawei kizárását az infrastruktúra kiépítését célzó tenderekből. A brüsszeli testület felszólította az uniós tagállamokat, hogy idén júliusig végezzenek kockázatelemzést a telepítendő 5G-hálózatokkal kapcsolatban, frissítsék a meglévő […]

A Huawei Technologies idén 12 egyetemi hallgatót szeretne meghívni Kínába, hogy közelről tanulmányozhassák a legfejlettebb távközlési technológiákat, úgy mint az 5G-t, mesterséges intelligenciát, és így tovább. A ’’Seeds for the Future’’, tanulmányút program globális kezdeményezése a cégnek, amelyben nem csupán magyar egyetemi hallgatók vesznek részt, hanem a világ számos pontjáról […]

A technológiai szabványok kidolgozását szorgalmazza minden érintett fél részvételével a Huawei Technologies mobilhálózati berendezéseket gyártó vállalat, reagálva az Európai Parlament állásfoglalására a kínai távközlési cégek által támasztott biztonsági kockázatokról. Az Európai Parlament (EP) kedden megszavazott állásfoglalásában aggodalmának adott hangot a kínai telekommunikációs cégek jelentette kiberbiztonsági kockázatok miatt. Iránymutatást kért egyúttal […]

Washington közölte Berlinnel, hogy az Egyesült Államok mérsékli a hírszerzési információi megosztását a német kormánnyal, amennyiben Berlin engedélyezi a Huawei kínai telekommunikációs óriáscégnek Németország következő generációs mobil-, és internethálózatának kiépítését – jelentette a The Wall Street Journal. Richard Grenell berlini nagykövete révén az amerikai kormány levelet juttatott el a német […]

A magyar okostelefon piacot 2018-ban is a Samsung uralta, és a közép-európai trendekkel szemben a dél-koreai gyártót a Huawei kevésbé szorongatta meg itthon. “A Samsung a közép-európai országok közül idehaza volt a legeredményesebb,” – állítja Tóth László, az IDC Hungary kutatásvezetője. “A legtöbb szomszédos országban alacsonyabb a cég részesedése és […]

A kínai kormány támogatja a Huawei Technologiest az Egyesült Államok szövetségi kormánya ellen indított perben – jelentette ki a kínai parlament, az Országos Népi Gyűlés idei éves ülésszakának alkalmából tartott évértékelő sajtóértekezletén Vang Ji külügyminiszter, államtanácsos. A Huawei a napokban jelentette be, hogy pert indít az Egyesült Államok szövetségi kormánya […]