A saját fejlesztések felgyorsításán, illetve más beszállítókkal való együttműködéseken keresztül igyekszik fenntartani előnyös helyzetét a piaci versenyben az amerikai szankciók által sújtott Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat – nyilatkozta Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a Huawei Technologies alapítója a Bloomberg hírügynökségnek. A cégvezér elismerte, hogy az amerikai megszorító intézkedések lefaragnak a Huawei […]

A Huawei ellen elrendelt amerikai szankciók mellett is használható minden meglévő funkciója a cég forgalomban lévő okostelefonjainak – közölte a Huawei Technologies Hungary Kft. A közlemény szerint a Huawei legújabb 5G mobil távközlési berendezéseinek budapesti bemutatóján Nagy Ivett, a magyar leányvállalat végfelhasználói üzletágának marketingvezetője megerősítette: a felhasználóknál lévő készülékek, illetve […]

A Huawei továbbra is biztosítja a biztonsági frissítéseket és az értékesítés utáni szolgáltatásokat minden már értékesített vagy kereskedelmi forgalomban lévő Huawei, illetve Honor okostelefonon és tableten – közölte a Huawei Technologies Hungary Kft. A közlemény szerint a Huawei jelentősen hozzájárult az Android fejlődéséhez és növekedéséhez világszerte. „Mint az Android egyik […]

Nem lesznek számottevő hatással, bár a cég növekedését kissé lassíthatják Huawei Technologies ellen életbe léptetett amerikai szankciók – idézi a Nikkei Asian Review hírportál a kínai távközlési berendezésgyártó konszern alapító-vezérigazgatóját. Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a társaság alapítója elmondta, hogy a Huawei Technologies tavalyi 105 milliárd dolláros (721 milliárd jüan) forgalmával […]

Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma formálisan is megtiltotta amerikai termékek eladását a Huawei kínai telekommunikációs vállalatnak. A minisztérium rendelete a Huawei 68 leányvállalatát érinti szerte a világban, kéttucatnyi országban. Ahhoz, hogy a kínai óriáscég amerikai gyártmányú chipekhez és más alkatrészekhez jusson, ezentúl az amerikai kormány engedélye szükséges. Ez érvényes a […]

Donald Trump elnöki rendeletet írt alá az Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről. A jogszabály – amelyet a The Washington Post című amerikai lap „országos rendkívüli állapotot” kihirdető rendeletnek nevezett – széles körű felhatalmazást ad az amerikai kormányzatnak arra, hogy megtiltsa amerikai telekommunikációs vállalatoknak az üzletkötést olyan külföldi alkatrészgyártókkal, amelyek nemzetbiztonsági […]

Kínában három százalékkal hat éves mélypontra zsugorodott az első negyedévben az okostelefonok értékesítése. Az idei első negyedévben hat éve, 2013 első negyedéve óta a legkevesebbet, 88 millió okostelefont értékesítettek Kínában, három százalékkal kevesebbet a 2018 első negyedévi 90,7 milliónál. Az öt legnagyobb piaci szereplő közül csak egy, a Huawei növelte […]

Magyarország nemzetgazdasági és stratégiai érdekének nevezte a jó együttműködés folytatását a Huawei kínai távközlési vállalattal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető több megbeszélést is folytatott James Livel, a Huawei Technologies európai régiójának elnökével, valamint William Wuval, a magyar leányvállalat vezetőjével. Biztosította a kínai társaság vezetőit arról, hogy Magyarországon egyetlen […]

Menesztette szerdán Theresa May brit miniszterelnök Gavin Williamson védelmi minisztert, miután a napokban bizalmas információk szivárogtak ki a kormány nemzetbiztonsági bizottságának üléséről. Az ülésen sajtóértesülések szerint arról döntöttek, hogy a Huawei kínai távközlési óriáscég szerepet vállalhat a brit 5G távközlési hálózat kiépítésében. Williamsont a védelmi tárca élén Penny Mordaunt eddigi […]

Cenzúrázták a Leica optikai készülékeket gyártó német vállalat oldalát a kínai Weibo mikroblogon, miután a cég neve összefüggésbe került egy az 1989-es Tiananmen téri eseményeket bemutató promóciós videóval. Az ötperces, The Hunt (A vadászat) című reklámfilm, amelyet a héten tettek közzé, a történelem több sötét pillanatát eleveníti fel. A központi […]