A fiatalokat az ár, az idősebbeket a kedvezmény mértéke érdekli a kuponok vásárlásakor – derül ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös elemzéséből. E szerint az internetes kuponos oldalakon az átlagos kosárérték közel négyszeresére nőtt: míg nyolc éve átlagosan 3300 forintot költöttek egy vásárlás alkalmával a legnagyobb bónuszos-kuponos […]

Többen jelentkeztek és jutottak be mérnök szakokra 2018-ban a hazai felsőoktatási intézményekben, mint tavaly. Az idei felvételik adatai azt mutatják, hogy évről-évre – ha lassan is – növekszik az érdeklődés a műszaki- és természettudományok iránt a fiatalok körében, ami pozitív visszajelzés a magyarországi fejlesztéseket tervező ipari-és technológiai vállalatoknak is. Az […]

A Mobil Off, Élmény On mozgalom a mobiltelefon-függőség ellen szervez workshopot a budapesti Füvészkertben – mondta el Sárközi Alexandra, a mozgalom szóvivője. A rendezvényen pszichológusok, szakértők beszélnek majd a telefonfüggőség hátrányairól, a lehetséges megoldásokról. A szóvivő elmondta: fontos az alternatívanyújtás a virtuális élményekkel szemben és fontos ezek egyensúlyba tartása, a […]

Pályázatot hirdet 13-19 éves fiatalok részére a magyarországi Safer Internet Program (SIP) képviselője a biztonságos internethasználatot középpontba állító brüsszeli konferencián való részvételre. A jelentkezéseket július 2-án 16 óráig várják a [email protected] e-mail címen. Pályázni egy magyar és angol nyelvű motivációs levéllel lehet, amely tartalmazza, hogy a fiatal miért szeretne csatlakozni a […]

  A Sanmina-SCI bevételének kétharmada a járművek elektronikai alkatrészeinek gyártásából származik. Előrejelzésük szerint 2020-ra egy autó értékének 60 százalékát az elektronika adja majd. Az Oracle felmérése szerint az online vásárlók 35 százaléka örülne, ha drónokkal vagy vezető nélküli autókkal szinte valós időben kapnák kézhez megrendelt termékeiket, 43 százaléka rendkívül örülne, […]

A Kantar TNS piackutató vizsgálatai szerint 2012-ben átlagosan háromból egy fogyasztónak volt okostelefonja, négy évvel később ez az arány már több mint hetven százalékos volt. Ma Magyarországon az emberek 61 százaléka használ okostelefont, amely a 2012-es, 22 százalékos adatokhoz képest, közel 177 százalékos növekedést jelent. Magyarországon a vizsgált időszakban az […]

1

Internetes oldalakon biztatják öngyilkosságra a gyerekeket, és a jelenség olyan mérteket öltött, hogy vasárnap az ukrán rendőrség kiberosztálya sajtóközleményben figyelmeztette a veszélyre a szülőket — írja az MTI. Több ukrán hírforrás adta közre vasárnap az ukrán kiberrendőrség közleményét, amelyben a hatóságok részletesen leírták, hogy az ilyen weboldalak hogyan vesznek rá […]

Emelkedik az interneten hazárdjátékokat játszó és nagy összegeket veszítő gyerekek száma Csehországban – közölte Jindrich Voboril, a cseh országos drogellenes központ vezetője hétfőn Prágában egy szakmai konferencián. „A legnagyobb aggodalmat az okozza, hogy már a 16 éven aluli gyerekek is játszanak. Mintegy hét százalékuk pénzért is játszott és sokan komoly […]

Az Invitel Csoporton belül – a korábbi vállalati és nagykereskedelmi üzletág utódaként – július 1-vel létrehozott Invitech Solutions folytatja a cégcsoport megőrzésre méltó hagyományait. A társaság idén is meghirdeti a hazai innovációs megoldások egyik legnépszerűbb seregszemléjét. Az immár hetedik alkalommal kiírt pályázat lényege, továbbra is az, hogy támogassa a hazai […]

1

A Telenor ismét keresi azokat a fiatal gondolkodókat, akik a digitális megoldások kreatív alkalmazásával segíthetnek ledönteni a társadalmi korlátokat. A Telenor várja azon 20-28 éves, angolul kitűnően beszélő pályázók jelentkezését, akik elkötelezettek a társadalmi, gazdasági és/vagy környezeti ügyekben, felsőfokú tanulmányokat folytatnak, vagy már diplomával rendelkeznek, és tudásukkal, munkájukkal a fejlődést […]