Az Apple már a második egymást követő évben lett a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2022-es Global 500 ranglistája alapján. A lista összeállítói szerint az Apple márkaértéke 355,1 milliárd dollár, ami 35 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. Továbbra is a […]

2021 október közepétől Steiner Anita látja el a tavaly 150 főt foglalkoztató AutSoft Zrt. marketingvezetői feladatait. Steiner a nyár elején megújult AutSoft brand erősítéséért felel, valamint kiemelt feladata a vállalat nemzetközi piacra lépésének elősegítése. A 2020-ban 1,8 milliárd forint forgalmat, és közel kétszázmilliós üzemi eredményt elérő szoftvercég a belső kommunikációra, […]

A tanév első heteiben jelentősen több asztali gép talált gazdára mind az eMAG-nál, mind az Extreme Digitalnál, mint tavaly ilyenkor, és jelentősen nőtt az Apple-gépek forgalma is. 2020 szeptemberéhez képest szeptember első négy hetében az eMAG-nál 190 százalékkal, az Extreme Digitalnál pedig 65 százalékkal több asztali számítógép fogyott, mint a […]

A Gartner 2021 Market Guide for Digital Commerce Search tanulmányban, ami az e-kereskedelmi kereső szektorban zajló trendeket és innovatív megoldásokat vizsgálja. Nagyon dícsérik a Prefixbox megoldását. A Gartner elemzése szerint a perszonalizáció, a mesterséges intelligencia (AI) által javított relevancia és a szemantikus keresés azok a kulcstrendek, amelyek által az e-kereskedelmi […]

Az elmúlt egy év alatt megnőttek az elvárásaink egy-egy szolgáltatással szemben: egy friss felmérés szerint például a válaszadók 57 százaléka nem használja többet azt az alkalmazást, amelyik nem teljesít a várakozásának megfelelően. Az elemzés szerint a fogyasztók 60 százaléka az alkalmazást és az üzemeltető céget hibáztatja a hiba jellegétől függetlenül, […]

A notebook.hu kutatása szerint a márkahűség csak annyira számít, hogy ár-érték arányban legyen a kiválasztott elektronikai eszköz. A válaszadók 65 százaléka több márkát is használ vagy kipróbált már, és inkább eszközfüggő, hogy mikor melyik brandet választja. Okostefonnál legnépszerűbb a Samsung lett (harminchárom százalék), a Sony (tizenkét százalék) és az Apple […]