Magyarország biztos partner a kiberbűnözés elleni harcban – jelentette ki a belügyminiszter egy kiberbűnözéssel foglalkozó konferencián. Az online közvetített rendezvényen Pintér Sándor felidézte: húsz évvel ezelőtt, 2001. november 23-án harminc ország minisztere látogatott el Budapestre, hogy az Európa Tanács (ET) számítástechnikai bűnözésről szóló egyezményének aláírásával elkötelezze magát a kiberbűnözés elleni […]

2

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága elfogadta Pintér Sándor belügyminiszter beszámolóját a Pegasus-ügyben, az érintett szolgálatok minden esetben törvényesen jártak el, bírói, illetve igazságügyi miniszteri engedéllyel végezték a munkájukat – mondta Kósa Lajos. A bizottsági elnök a kétórás zárt ülést követően azt mondta, a tanácskozáson felmerült kérdésként, hogy a bizottság […]

A Twitter amerikai közösségi mikroblog-szolgáltató felfüggesztette Jim Banks, Indiana állam republikánus kongresszusi képviselője hivatalos fiókját, miután bejegyzésében férfiként utalt Rachel Levine-re, az ország első, transznemű négycsillagos katonatisztjére – számolt be az amerikai sajtó. „Az első női négycsillagos tábornoki címet egy férfi vette át” – olvasható Banks bejegyzésében, amelyet azután írt, […]

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) elindította a Bérleti Licit Portál alkalmazást, amelyet a Közigazgatás- és Közszolgáltatás- Fejlesztési Operatív Programban hoztak létre – közölte a részvénytársaság. A Bérleti Licit Portál megvalósításával az MNV Zrt. célja az állami tulajdonban és a zrt. közvetlen kezelésében lévő ingatlanok bérleti licit folyamatainak elektronizálása, a […]

Nyilatkozatban tiltakozott az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a több uniós tagállamban észlelt, a Ghostwriter nevet viselő személyhez vagy csoporthoz, valamint az orosz államhoz kötött rosszindulatú kibertevékenységek ellen. Josep Borrell elfogadhatatlannak nevezte ezeket a kibertámadásokat, amelyek az unió integritását, biztonságát és demokratikus értékeit fenyegetik. A támadások parlamenti képviselőket, kormányzati […]

Nettó 300 milliárd forintos keretmegállapodás közbeszerzésén nyert a 4iG által vezetett konzorcium – közölte a társaság. Az eljárást hálózati aktív és passzív eszközök beszerzésére írták ki két részben, az első részben homogén hálózati eszközök és kiegészítők, a második részben pedig általános hálózati eszközök és kiegészítők beszerzése. A Digitális Kormányzati Ügynökség […]

A német szövetségi kormány nyomatékosan felszólította az orosz kabinetet, hogy haladéktalanul állítsa le a Németország biztonságát és a demokratikus választásokat veszélyeztető informatikai támadásokat. Andrea Sasse, a német külügyminisztérium szóvivője Berlinben, a kormányszóvivő hétfői tájékoztatóján elmondta, hogy a szeptember 26-ai szövetségi parlamenti választáshoz közeledve egyre gyakrabban tapasztalnak Bundestag-képviselők és tartományi parlamenti […]

A belügyeibe való beavatkozással vádol amerikai it-cégeket az orosz külügyi szóvivő. Elfogadhatatlan, és beavatkozásnak tekinthető, hogy nagy amerikai it-vállalatok, mint az Apple és a Google, nem reagálnak az általuk terjesztett „szélsőséges” anyagokra vonatkozó hivatalos kérdésekre az orosz parlamenti választások küszöbén – mondta Marija Zaharova. „Úgy véljük, hogy az ilyen arrogáns, […]

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG). A megállapodás célja, hogy a felek az állami és a magántőke egyesítésével egy olyan stratégiai távközlési és telekommunikációs infrastruktúra szolgáltató vállalatot hozzanak létre, amely […]