Egyre jobban terjed a 30 megabit

 

Januárra akár a 30 százalékot is elérheti az összes vezetékes szélessávú internet-előfizetések között azoknak a száma, ahol a hálózat és a modem képes valóban nagy, legalább 30 megabit per másodperces sebességre. Az NMHH gyorsjelentése szerint decemberben a hagyományos telefonvonalon szélessávú xDSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma nem változott, értéke 770 ezer volt. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók előfizetései decemberben 879 ezerre nőttek. Az FTTx, vagyis (az épületig, lakásig, irodáig) optikai szálon nyújtott szolgáltatás esetében 319 ezer előfizetés volt a hónap végén. Így összességében 2012 decemberében az adatszolgáltatók vezetékes szélessávú internet-előfizetéseinek becsült száma a teljes piacra vonatkozóan 2,170 millió volt. A szélessávú internet-hozzáférés esetében, a teljes (becsült) piacra vonatkozóan – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve – a Magyar Telekom a piacvezető, piaci részesedése 34,9 százalék, második a UPC, piaci részesedése 21,9 százalék, a harmadik a sorban a Digi 13,6 százalékos részesedéssel. Ezt követi több száz kisebb szolgáltató együttes részesedése, amely 11,7 százalékot tesz ki, majd az Invitel következik 9,7 százalékkal. (További részletek, itt!)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az Epson új többfunkciós nyomtatót mutatott be

csü jan 24 , 2013
  Az Epson két többfunkciós, monokróm LED nyomtatóval bővítette a kisebb vállalkozások és otthoni irodák számára tervezett nyomtatócsaládját. A kategóriájában az egyik legalacsonyabb teljes költségmutatót (TCO) biztosító Epson WorkForce AL-MX200DNF és WorkForce AL-MX200DWF kétoldalas nyomtatással, 30 oldal/perces nyomtatási sebességgel és 30 ezer oldalas terhelhetőséggel rendelkezik. Mindkét készülék nyomtatási, lapolvasási, másolási […]
ZX-81

És még ez is...