Túltolta a Twitter a pc-t

Rachel Levine
Rachel Levine

A Twitter amerikai közösségi mikroblog-szolgáltató felfüggesztette Jim Banks, Indiana állam republikánus kongresszusi képviselője hivatalos fiókját, miután bejegyzésében férfiként utalt Rachel Levine-re, az ország első, transznemű négycsillagos katonatisztjére – számolt be az amerikai sajtó.

„Az első női négycsillagos tábornoki címet egy férfi vette át” – olvasható Banks bejegyzésében, amelyet azután írt, hogy a múlt héten Levine-t az Egyesült Államok közegészségügyi szolgálata hivatalos hadteste négycsillagos admirálissá neveztek ki. „Ha valakit, aki férfinak született és 54 évig férfiként élt, az első női négycsillagos tisztnek nevezünk, az sértés minden kislány számára, aki arról álmodik, hogy egy napon áttöri a láthatatlan akadályokat” – fogalmazott a republikánus politikus egy következő bejegyzésében. Levine, a Joe Biden vezette adminisztráció egészségügyi miniszterhelyettese. Az első transznemű, aki az Egyesült Államok szövetségi kormányában magas tisztséget kapott. Az 1957-ben született gyermekgyógyász az élete nagy részét Richard L. Levine néven, férfiként élte le. Házasságából két gyermek is született, majd úgy döntött 2011-ben, hogy nevet és nemet változtat. Országosan akkor híresült el, amikor 2020-ban, a koronavírus-járvány csúcspontja idején, Pennsylvania állam egészségügyi vezetőjeként elrendelte, hogy az idősotthonokban helyezzék el a kórházból elbocsátott, de még nem gyógyult koronavírusos betegeket. Előtte azonban a saját édesanyját kivette az egyik idősotthonból. „A bejegyzésem ténymegállapítás volt” – írta a politikus a személyes Twitter-oldalán. „A nagy technológiai vállalatoknak nem kell egyetérteniük velem, de nem kellene kitörölniük sem. Ha elnémítanak engem, elhallgattatják majd önöket is. Nem engedhetjük meg, hogy a nagy techcégek megakadályozzák, hogy kimondjuk az igazságot” – tette hozzá Banks. A republikánus képviselő kijelentette: nem hátrál meg. „A nagy technológiai vállalatokat elszámoltathatóvá kell tenni” – fogalmazott.

A Twitter indoklása szerint a republikánus Banks képviselő bejegyzése gyűlöletkeltő volt, ezért a fiókját felfüggesztették. A közösségi mikroblog-szolgáltató azzal érvelt: szabályzata szerint senki nem népszerűsíthet erőszakot, nem fenyegethet, vagy zaklathat más felhasználókat a nemi identitásuk miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hazai fejlesztés gyorsíthatja fel a gépi látás elterjedését

sze okt 27 , 2021
ShareTweetPinShareEgy új megoldással, az A.Identify mesterséges intelligenciájával a háromdimenziós tárgyak azonosítása automatizálható számos területen, az ipari minőség-ellenőrzéstől és karbantartástól kezdve az arcfelismerésen alapuló egyedi azonosításon át a közbiztonságig. A hazai fejlesztésű szoftvert különlegessé teszi, hogy felhasználóbarát keretrendszerével a gépi tanulás és a neurális hálózatok terén kevéssé jártas, illetve fejlesztői erőforrásokat […]
A.Identify

És még ez is...